Cropped landscape
Külföld
Uber-sofőrnek adta ki magát a migráns, aki elrabolt és megerőszakolt egy nőt
2019-01-1209:01
Kilenc év letöltendő börtönbüntetést kapott tettéért a migráns - írja az Independentet szemléző 888.
Az eset úgy történt, hogy az áldozat október 20-án egy barátaival töltött este után rendelt egy kocsit az Uber alkalmazáson keresztül. Mikor a migráns, Mohammed Awais megérkezett, a nő azt hitte, hogy a férfi a sofőr, így beült az autójába. 

A nőnek aztán hamar gyanússá vált a férfi viselkedése, ugyanis a migráns szemlátomást nem tudta, merre is van. Mikor ez kiderült, a migráns lezárta a kocsi ajtajait és felgyorsított. Egy East Ham-i, gyéren kivilágított sikátorba vitte a nőt, ahol először is megerőszakolta, majd elvette tőle telefonját, készpénzét és laptopját. 
 
Ezután a nőt kidobta a kocsiból, majd elhajtott. 
 
A nő elfutott, és először elbújt egy ház elülső kertjében, mert azt hitte, követik. Nem sokkal később szólt két arra járónak, ők értesítették a rendőrséget. 
 
A hatóságok végül nyomozást indítottak, és október 24-én letartóztatták Mohammed Awaist. A migráns beismerte bűnösségét, kilenc évre börtönbe vonul.

888
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ