Cropped landscape
Külföld
Görögország megalapozottan perelheti Németországot háborús jóvátételért
2019-01-1112:51
Görögország megalapozottan perelheti Németországot több milliárd eurós háborús jóvátételért - jelentette ki Prokopisz Pavlopulosz görög elnök pénteken, amikor találkozott az athéni látogatáson tartózkodó Angela Merkel német kancellárral.
Berlin már többször bocsánatot kért Athéntól a náci Németország Görögországgal szemben elkövetett II. világháborús bűneiért, de mindig visszautasította új keletű pénzbeli követelését, arról tárgyalni sem volt hajlandó.
    
A német kancellár most is kijelentette: "Tudatában vagyunk történelmi felelősségünknek, tudjuk milyen sok szenvedést okozott Németország Görögországnak a nemzetiszocializmus idején, ezért az a feladatunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a jó kapcsolatok érdekében, és hogy támogassuk egymást mindkét ország előnyére."
    
Merkel 2014 óta most először járt Görögországban.
    
Pavlopulosz azt mondta Merkelnek rövid találkozójukon, hogy Athén jogilag érvényesnek és megalapozottnak tekinti a követelést, és ennek a megfelelő európai jogi fórumon szeretne érvényt szerezni.
    
Németország 1960-ban már fizetett Görögországnak 115 millió német márka jóvátételt. Berlin a háborús jóvátételek kérdését lezártnak tekinti a két Németország 1990-es újraegyesítése óta, mert az erről szóló szerződés kiköti, hogy az újraegyesíttet Németország nem fogad el semmilyen újabb követelést. A német vezetés szerint, ha Görögország akart volna további jóvátételt, akkor azt az újraegyesítés előtt kellett volna kérnie.
    
A II. világháborús német jóvátétel mint érzelmi kérdés 2010 és 2018 között ismét előkerült Görögországban, mert Athénnak a nemzetközi - részben német - mentőhitelek visszafizetése érdekében szigorú gazdasági megszorításokat kellett bevezetnie az országban.
    
A hitleri erők 1941 és 1944 között tartották megszállás alatt Görögországot, és észak-afrikai hadjáratuk finanszírozására sarcot szedtek tőle. Emiatt hiperinfláció alakult ki az országban, és több ezer görög éhen halt. A megszállók 476 millió márka átadására kötelezték Athént, ami görög tisztségviselők számításai szerint ma 6-10 milliárd eurónak felel meg. Egy görög parlamenti bizottság három évvel ezelőtt készített egy jelentést, és eszerint akkori értéken az ország II. világháborús kára 289 milliárd euró volt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ