Külföld
Lemond a tajvani kormány
2019-01-1012:31
Laj Cseng-tö tajvani miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy pénteken a teljes kabinettel együtt lemond.
Laj elmondta: megvárja, hogy Caj Jing-ven, a sziget elnöke bejelentse az új miniszterelnök személyét és új minisztereket nevezzen ki.
    
A miniszterelnök lemondásának oka, hogy a Tajvant irányító Demokratikus Haladó Párt (DPP) súlyos vereséget szenvedett a tavaly novemberi helyhatósági választásokon. Ahogy az a tajvani politikában szokás, Laj a vereséget követően rögtön felajánlotta lemondását, de a párt éléről ekkor távozó Caj ezt nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy szeretné, ha a miniszterelnök folytatná a megkezdett reformokat.
    
Szintén bevett szokás, hogy a miniszterelnök lemondása esetén a teljes kabinet is távozik.
    
A helyhatósági választásokat elemzők a DPP kormányzásáról tartott népszavazásként értékelték. A sziget függetlensége mellett kiálló Cajt és pártját Peking a DPP 2016-os, földcsuszamlásszerű győzelme óta folyamatos nyomás alatt tartja. Tajvant Kína szakadár tartománynak tartja, amely de facto függetlenül működik. Ezt a tajvaniak elsöprő többsége támogatja is, de a formális elszakadást, a függetlenség kinyilvánítását aligha, mert az akár fegyveres konfliktushoz is vezethet Kínával. Szakértők szerint a DPP veresége éppen azzal magyarázható, hogy a választók többsége aggódik amiatt, hogy Tajpej és Peking viszonya megromlott, amióta a DPP kormányra került.
    
A kínai nacionalisták 1949-ben, a kínai polgárháború végén, a kommunisták győzelmét megelőzően, Kínai Népköztársaság megszületésekor menekültek Tajvanra, ahol továbbra is fenntartották a kommunisták által megdöntött "Kínai Köztársaságot".

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ