Cropped landscape
Külföld
Gyújtogatnak a bűnbandák Brazíliában egy drogkereskedelem felszámolására irányuló tervezet miatt
2019-01-0820:30
Gyújtogatnak Brazíliában a bűnbandák válaszul arra az állami tervezetre, amely felszámolná a drogkereskedelmet a börtönökben - jelentették hírügynökségek hivatalos beszámolókra hivatkozva kedden.
Az utcákon garázdálkodó bűnbandák legalább négy buszt és egy építkezési területet gyújtottak fel az éjszaka folyamán az északkelet-brazíliai Ceara állam fővárosában, Fortalezában. Az Agencia Brasil nevű országos hírügynökség szerint egy hidat megpróbáltak felrobbantani. 
    
A helyi hatóságok szerint a napok óta tartó erőszakhullámot egy új állami program tervezete váltotta ki, amelynek a célja a túlzsúfolt börtönökben zajló drogkereskedelem felszámolása. Jelenleg ugyanis a börtönbüntetésre ítélt drogkereskedők a büntetés-végrehajtási intézmények falain belül is folytatják tevékenységüket. 
    
A mostani erőszakhullám a múlt héten elnöki tisztségébe beiktatott Jair Bolsonaro és kormánya számára az első komoly próbatétel a közbiztonság terén. Az új vezetés több száz fős erősítést küldött Fortalezába, ahol az utóbbi napokban már több mint 41 gyújtogatás történt. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ