Külföld
Gyerekek kínzásával vádolják jogvédők az iraki Kurdisztán vezetését
2019-01-0816:31
Terrorizmussal gyanúsított fiatalkorúak kínzásával vádolja az észak-iraki Kurdisztán vezetését a Human Rights Watch (HRW). 
A nemzetközi jogvédő szervezet jelentése szerint az utóbbi két évben az Aszájis kurd biztonsági szolgálat tagjai ütlegelték, megkötözték, valamint elektromos sokkolóval bántalmazták az általuk fogva tartott fiatalokat, hogy beismerő vallomásra bírják őket. Több feltételezett áldozat azt mondta, hogy napokon át tartott a kínzásuk, és csak a vallomástétel után ért véget.
    
Többségüknek nem volt hozzáférése ügyévhez, és el sem olvashatták az Aszájis által eléjük tett vallomást.
    
A HRW tavaly novemberben készített 20, 14 és 17 év közötti fiúval interjút, akik ellen vádat emeltek vagy elítéltek, mert állítólag tagjai voltak az Iszlám Állam terrorszervezetnek, illetve három másik fiatallal, akiket a közelmúltban engedtek szabadon.
    
A HRW közölte: a megkérdezettek közül több fiú is azt mondta, hogy csatlakoztak az IÁ-hoz, és annak berkein belül vállaltak munkát. Az egyik sofőrködött, egy másik szakácsként tevékenykedett. Mások beismerték, hogy vallási vagy katonai kiképzésben részesültek. Megint mások tagadták, hogy közük lett volna a dzsihadistákhoz, míg egyesek azt mondták, hogy nem ők, hanem a családtagjaik álltak be a terroristák közé.
    
A fiatalokat a kurd térség fővárosában, Erbílben található, úgynevezett nők és fiatalok javítóintézetében tartják, illetve tartották fogva. Az intézetet szögesdrótok és magas falak veszi körbe, egyike a három, fiatalokat fogva tartó létesítményeknek Erbílben - áll a HRW jelentésében.
    
Jo Becker, a HRW gyermekjogi szakértője szerint két évvel azután, hogy a kurd regionális kormány igéretett tett a feltételezett kínzások kivizsgálására, még mindig "riasztó gyakorisággal" fordulnak elő.
    
A kurd regionális kormány nemzetközi érdekképviselet összehangolásáért felelős kurd illetékese, Dindar Zebari tagadta a HRW állításait. Leszögezte: a letartóztatottakkal a hatályos törvényeknek megfelelően bánnak, a 18 éven aluli volt IÁ-tagokat a terrorszervezet áldozataiként kezelik.
    
Zebari hangsúlyozta azt is, hogy a New York-i székhelyű szervezet egyszer sem látogatta meg a szóban forgó intézetet.
    
Az észak-iraki kurdok széleskörű autonómiával rendelkeznek. A pesmergának nevezett fegyveres erejük közreműködött a dzsihadisták iraki "kalifátusának" szétzúzásában.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ