Cropped landscape
Külföld
Az Osztrák Posta beismerte, hogy ügyfelei "politikai hovatartozásával" kapcsolatos adatokat adott el
2019-01-0821:12
Az Osztrák Posta kedden beismerte, hogy az ügyfelei  feltételezett "politikai hovatartozásával" kapcsolatos adatokat gyűjtött és adott el. 
Az intézmény állítása szerint ebben semmi törvénytelen nincs, ennek ellenére a sajtóban megjelent leleplezések miatt heves bírálatok célpontjává vált. Az Osztrák  Posta adatgyűjtéséről  hétfőn számolt be az Addendum osztrák oknyomozó portál. Az Epicenter Works civil szervezet "botrányosnak" nevezte a  hivatal gyakorlatát, amely szerinte megsértette a személyes adatok védelmére vonatkozó európai szabályokat. 
    
A VKI fogyasztóvédelmi szervezet szintén kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy "az ilyen kényes adatok" forgalmazása jogszerű lenne. Az ellenzéki zöld Most (Pilz) Lista párt szintén "elfogadhatatlannak" nevezte ezt a gyakorlatot, és a vonatkozó törvények szigorítását szorgalmazta. 
    
Az adatvédelmi hatóság (DSB) kedden bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. 
    
Az Addendum szerint az Osztrák Posta mintegy 3 millió ember - azaz a lakosság több mint egyharmada - nevével, életkorával és nemével kapcsolatos adatokat adott el. Közülük 2,2 millió ügyfél esetében a valószínűsített politikai hovatartozással kapcsolatos adat is szerepelt. 
    
A 2006 óta tőzsdén jegyzett, de 52,8 százalékban az osztrák állam tulajdonában lévő Posta beismerte, hogy a marketing céllal történő adatgyűjtés "évek óta megszokott gyakorlat" volt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem követtek el törvénysértést. 
   
A valószínűsített politikai hovatartozásra vonatkozó adatokat az "életkor, a nem, a cím és a szavazókörök adatainak összevetésével állították össze, de nem fedik fel egyetlen esetben sem az emberek választási preferenciáját" - védekezett a Posta. 
    
Az adatforgalmazás révén a postának  évente mintegy 10 millió eurós bevétele volt az Addendum szerint. 
    
Az Egyesült Államokban a Facebook közösségi portálnak támadt számos nehézsége, miután engedélyezte a brit Cambridge Analytica cégnek, hogy felhasználók tízmillióinak adatait használja fel Donald Trump amerikai elnök választási kampányában 2016-ban. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ