Cropped landscape
Külföld
Kihallgattak több embert tanúként a német közszereplőktől ellopott adatok ügyében
2019-01-0715:04
Több embert kihallgattak tanúként Németországban a csaknem ezer közszereplőt érintő nagyszabású adatlopási ügyben - közölte hétfőn a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).
A legszélesebb nyomozati jogkörű német rendőri szerv közleménye alapján továbbra sincs gyanúsítottja a csaknem ezer ember ellen elkövetett adatlopásnak.
    
A hatóság tájékoztatása szerint tanúkat hallgattak meg egyebek mellett Heilbronnban, ahol házkutatást is tartottak egy lakásban. Ezzel kapcsolatban a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiaszolgáltató hétfőn azt jelentette, hogy a BKA nyomozói több órán keresztül faggattak egy 19 éves heilbronni informatikai szakembert, a háztartási hulladékát is átkutatták és lefoglalták informatikai eszközeit.
    
A fiatalemberről a közösségi médiában elterjedt, hogy ő a magát Orbit néven azonosító hacker, aki a Twitter-oldalán megjelentetett linkek révén nyilvánosságra hozta a politikusoktól, újságíróktól, művészektől szerzett személyes adatokat. A fiatalember szerint ez tévedés. 
    
Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás 994 személyt érint, többnyire aktív és volt politikusokat. Az ismeretlen elkövető vagy elkövetők az esetek túlnyomó többségében csupán kapcsolattartási adatokhoz - telefonszámokhoz, e-mail-címekhez, postacímekhez - jutottak hozzá, nagyjából 50 esetben pedig érzékeny személyes információkat, például családtagokkal folytatott üzenetváltásokat vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételeket is szereztek.
    
A BKA közölte, hogy megkezdték az érintettek tájékoztatását. Hozzátették: megállapították, hogy a napokban kiderült nagyszabású visszaélés részét alkotja több korábbi, eddig egymástól függetlenként számon tartott adatlopási ügy.
     
Az esetről elsőként az RBB számolt be, az előző héten pénteken. Időközben kiderült: a német hatóságok csak csütörtökön figyeltek fel arra, hogy az Orbit nevű felhasználó a Twitter-oldalán hetek óta szivárogtat személyes adatokat közszereplőkről. Az oldal péntek délelőtt vált elérhetetlenné.
     
Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter az eset teljes körű kivizsgálását és a nyomozás eredményeinek nyilvánosságra hozatalát ígérte.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ