Cropped landscape
Külföld
Volt francia miniszter: Szüljenek kevesebbet az európaiak, inkább fogadják be a migránsokat
2019-01-0613:35
Ezen magvas gondolatokat Yves Cochet szocialista politikus, korábbi környezetvédelmi miniszter fogalmazta meg. 
Yves Cochet, Lionel Jospin egykori szocialista kormányának környezetvédelmi minisztere a következőképp oldaná meg az Európát sújtó demográfiai válságot: 

Szüljenek kevesebb gyereket a fejlett és gazdag európai országokban, hogy több hely legyen befogadni a bevándorlókat.
Érvelése szerint a fejlett országok szennyezik leginkább a környezetet, ennek az ökológiai árát pedig úgy fizethetik meg, ha minél több bevándorlót fogadnak be. A francia baloldali politikus szerint erre úgy lehet rávenni az európai családokat, ha megfordítják a családtámogatási rendszert.
 
Azaz csak azok a szülők kapnának támogatást, akiknek egy gyerekük van, a második gyerek után csökkenne, a harmadik gyermek születésével pedig megszűnne a családi pótlék.
 
Fontos megjegyezni, hogy az egykori francia miniszter indul a tavaszi európai parlamenti választáson is, méghozzá a francia zöldpárt színeiben. Ugyanabban a frakcióban ülne, amelyben most a diploma nélküli Judith Sargentini is.

888
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ