Egy üres területre vonulnak be azok, akiknek erős az identitásuk – nyilatkozta  korábban Magyar Hírlapnak a bevándorlás kapcsán. Az EP-választáson az a tét, hogy ezt a folyamatot meg lehet-e állítani?

Magyarországnak mindent meg kell tennie, amire az európai közösség keretein belül lehetősége van. Jól állunk. Nevén nevezzük a dolgokat, a migrációt migrációnak tartjuk, a keresztényüldözést üldözésnek, létezik a tudatos bevándoroltatás, ahogy sajnos tény a valóban meghurcoltak háttérbe szorítása is. Mindezt nem tudjuk egyedül megoldani, legfeljebb hazai viszonyok között, ám azzal, hogy felépítettük a kerítést, nemcsak Magyarországot, hanem Európát is védjük. Némi változást jelez, hogy akkor hogyan reagáltak erre, milyen szavakkal „köszönték meg”, és mi a mai nyugati álláspont ezzel kapcsolatban.

Azért még a fordulat hátravan. Sőt, egyes magyar ellenzéki politikusok legújabban azt mondják: nem is létezik migrációs válság.

Látnunk kell: az iszlám világ óriási bajban van, a népességnövekedés, a gazdasági és a társadalmi problémák miatt egyre nő az elégedetlenség, olyan gócpontok alakultak ki, amelyek teret nyitottak a szélsőséges nézeteket valló szervezeteknek. Mindezek nyomán szinte természetes, hogy a világ gazdag, de a kevésbé tehetős területeit is el akarják foglalni a rosszabb helyzetben lévők, akiket ráadásul még buzdítanak is erre. A migrációnak tehát folyamatos utánpótlása van.

Strasbourgban járt a tavalyi, immár öt halálos áldozatot követelő legutóbbi terrormerénylet idején. Hozzá lehet-e, illetve hozzá kell-e szokni az ilyen tragédiákhoz?

Ugyanaz ma az európai bevándorláspárti politikai elit, mint 2015-ben volt, így teljesen logikus, hogy tompítani akarja a probléma súlyát, magyarázni a bizonyítványt. A terrorcselekmények által érintett országokba a korábbi gyarmatosítások vagy éppen a munkaerőigény kielégítése miatt több millióan érkeztek más kultúrákból – ezzel szembe kell nézniük. Erre a társadalmi modellre ugyanakkor nem kényszeríthetik azokat a tagállamokat, amelyeknek nincs közük a gyarmati előzményekhez, ráadásul évtizedekig küzdöttek a szabadságukért és azóta is az alapvető európai identitásukért. Az üldözöttekkel igen, de a bevándorlást erőltető, a valóságtól elrugaszkodott uniós vezetőkkel nem vállalhatunk szolidaritást. Ezt a küzdelmes vitát vállalnunk kell. Annál is inkább, mert amit Orbán Viktor 2015-ben elmondott, mára jelentős részben beigazolódott. Kemény csata ez, sokszor embertelennek tűnünk, nálunk marad a „Fekete Péter”, de nem tehetünk mást.

Mit gondoljunk jogi szempontból Brüsszelről akkor, amikor a humanitárius vízum korábban elutasított javaslatát ismét előveszik az Európai Parlamentben, és mert egyeseknek nem tetszett a korábbi eredmény, végül mégis megszavaztatják?

Az európai baloldal nem csupán pártokat, hanem egyfajta kulturális identitást is jelent. Azt szokták mondani rájuk, hogy ők a hatvannyolcasok, akik együtt mozognak a globalizált pénzügyi és gazdasági világgal. Márpedig a globális tőkének és az „embermozgatásnak” közösek az érdekei. Mindezt leöntik egy „szeressük egymást, gyerekek, legyen mindenki egyforma”, más formulával „Világ proletárjai, egyesüljetek!” propagandaszósszal. Ez a kívülről humanitáriusnak álcázott nézetrendszer azonban hazugságra épül, nem a személyt nézi, kizárólag saját magát. Akit ugyanis hamis ígéretekkel elcsalnak a saját hazájából, mondván: Európában majd jobb lesz neki, azt többszörösen is becsapják ahelyett, hogy a saját szülőföldjén vagy legalább ahhoz közel segítenének neki visszakapaszkodni elfogadható életkörülmények közé. A migránsvízum trükkös megszavaztatása ugyancsak ezt a folyamatot erősíti. Képtelenség, érthetetlen. A májusi EP-választás azért is nagyon fontos, hogy az elmondottakkal kapcsolatban az általunk vélt igazságot ne ferdíthessék el a politikai jobb- vagy baloldali szélsőségesek. Nem könnyű ezt elérni, de a magyar álláspontot erősíti a mögötte álló társadalmi egység.

A Fidesz–KDNP-nek a saját pártcsaládjában, az Európai Néppártban is meg kell küzdenie az igazáért. Hogy állnak ezzel?

Az említett egység, vagyis az egyértelmű legitimitás miatt Európa egyik legnagyobb kormányzati erejét képviseljük, így szabadabban és nyíltabban beszélhetünk, ami több szövetségesünknek nem adatik meg, például azért, mert a saját országukban koalíciós kényszerben kormányoznak. Ezért bár megvan az igény a világos, egyenes beszédre, azt általában tompítaniuk kell a különböző érdeksérelmek veszélye miatt. Stratégiai gondolkodás helyett csak pillanatnyi megoldásokra van lehetőségük egyes ügyek mentén.

Pedig lehetne másként?

Valójában sokan egyetértenek a magyar állásponttal, csak nem merik kimondani, mások meg – úgymond – nem mernek velünk egyetérteni. Ez jól látszott a Sargentini-jelentés megszavazásakor. A lényeg talán az, hogy sokan félnek elkötelezni magukat a változások mellett, amelyekhez hasonlót az alapvetően stabilitáshoz szokott Nyugaton régen tapasztaltak. Nekünk ez nem probléma. A Néppárton belül a viták mederbe terelhetők, hiába próbálják ezt kívülről másként láttatni. Elfogadhatatlan, ahogy az MSZP-s Ujhelyi István nemrég kiforgatta Manfred Weber szavait, hazánk ellenségének állítva be a frakcióvezetőt. Ebben az esetben arról is szó van, hogy a magyar ellenzék nem végzi el a házi feladatát a nemzeti politikában, nem mutatnak valós alternatívát, inkább Brüsszelben próbálnak vitézkedni. A házi feladat elvégzésén természetesen nem az elmúlt időszakban mutatott budapesti teljesítményüket értem.

Pár hete a családok védelmében szervezett konferenciát az Európai Parlamentben. Mit szólnak ott az ilyen „avítt” témához?

Létezik az ideológiai küzdelem, a szélsőséges elképzeléseket erőltetők kevesebben vannak ugyan, ám annál hangosabbak. A családpolitika ugyanakkor nemzeti hatáskör, vagyis lehet például eredményeket is bemutatni, ám ennek az unió egészére nézve nincs jogi relevanciája. Miért szervezünk mégis ilyen konferenciákat? Azért, hogy megtörjük a családdal kapcsolatos közönyt és elhallgatást. Az említett tanácskozáson egyébként családalapítás előtt álló fiatalok is szót kaptak, az ő félelmeiket és felvetéseiket meg kell hallgatni, ezzel is erősíteni a normális szellemi és erkölcsi állásfoglalást.

Azt értik-e már Brüsszelben, miért fontos segíteni az üldözött keresztényeket?

Sikerült elérnünk némi változást. Ötévnyi munkánkba került, hogy legalább azt elismerjék: Európának van némi köze a keresztényekhez. Elképesztő, de már ezt is eredménynek kell tekintenünk. A legnagyobb probléma ezen a téren is a közöny. A Szíriával szembeni embargó hatására például a legősibb keresztény közösségek tűnhetnek el a térségből, amelyek hagyományai szorosan kötődnek a mi kulturális gyökereinkhez – ez fordítva is igaz –, tehát nem pusztán hitbeli kérdésről van szó. Ezeknek a közösségeknek a pusztulását nem nézhetjük tétlenül, és ezt a szilárd magyar álláspontot osztják a visegrádi négyek. A nemzeti alapon szerveződő Európának meg kell erősítenie a saját kulturális identitását – ezért küzdünk, és valójában erről szól az EP-választás is.

Magyar Hírlap / Fotó: kdnp.hu