Cropped landscape
Külföld
Az ENSZ emberi jogi főbiztossága független és nemzetközi vizsgálatot kér a meggyilkolt szaúdi újságíró ügyében
2019-01-0414:58
Független, nemzetközi vizsgálatot sürget az ENSZ emberi jogi főbiztossága (UNHCR) Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolt szaúdi újságíró ügyében - közölte genfi sajtótájékoztatóján pénteken a szervezet szóvivője, Ravina Shamdasani, aki megemlítette a bebörtönzött bahreini emberi jogi aktivista, Nabíl Radzsab ügyét is, bírálva emiatt a bahreini kormányt.
Az Isztambulban meggyilkolt, rendszerkritikus újságíró, Hasogdzsi megölésével vádoltak ügyéről nyilatkozva, a héten Szaúd-Arábiában megkezdődött perről Shamdasani azt mondta, azt továbbra sem tartja elégségesnek. Hozzátette, hogy a főbiztosság független vizsgálatot sürget, más országok részvételével.
    
Hírügynökségek korábbi értesülései szerint a szaúd-arábiai ügyészség a tizenegy vádlott közül legkevesebb ötre halálbüntetést kér, és a szóvivő most megerősítette, hogy a főbiztosság továbbra is ellenzi a halálbüntetést.
   
Shamdasani kitért Nabíl Radzsab ügyére is, akinek ötéves börtönbüntetését a bahreini legfelsőbb bíróság december végén hagyta helyben. Amiatt ítélték el, mert Twitter-üzenetekben bírálta az arab koalíció jemeni légi háborúját és a bahreini börtönhatóságok által elkövetett állítólagos kínzásokat. A szóvivőnő azt mondta, az ügy alátámasztja, hogy a bahreini kormány továbbra is nyomás alatt tartja kritikusait.
    
A Radzsab elleni jogi hadjáratot a nemzetközi közösség több tagja már korábban is bírálta.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ