Cropped landscape
Külföld
A francia elnök kész a lakosság követeléseinek megfelelő, mélyreható átalakításokra
2019-01-0421:37
Emmanuel Macron francia elnök kész a lakosság követeléseinek megfelelő, mélyreható átalakításokra - közölte pénteken Benjamin Griveaux kormányszóvivő. A francia államfő ezt az idei év első kabinetülésén közölte, utalva a sárgamellényesek tüntetéssorozatára egyebek között a megélhetési feltételek javításáért.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánynak még tovább kell mennie a megkezdett átalaktásokban, sokkal radikálisabbnak kell lennie módszereiben és cselekedeteiben - fogalmazott a kormányszóvivő. Teljes mértékben választ kell adni a franciák törekvéseire és vágyaira, amelyeket a hatalom tudomására hoztak.
    
Griveaux kijelentette: a kormány örömmel fog ennek megvalósításán dolgozni a hatalmi szervekkel, területi képviselőkkel, és azokkal együttműködve, akik őszintén változást akarnak elérni az országban.
    
Macron elsimerte, hogy sok francia helyzete szinte semmit sem változott a jövedelmükre és életkörülményeikre vonatkozóan. Ugyanakkor leszögezte: a kormány jó irányba halad e helyzet javításához - tudatta Griveaux.
    
A szóvivő kijelentette: a kormány konkrét válaszokat adott a sárgamellényes tüntetők "első, törvényes törekvéseire". Kitért azokra is, akik a kormány ajánlata után is utcára vonultak. Róluk azt mondta, hogy provokátorok, akik lázadást akarnak szítani,hogy végül megdöntsék a kormányt. 
   
A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők százezrei november második felétől vonultak utcára az ellen tiltakozva, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett, melynek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.
    
Griveaux emellett közölte: hamarosan megkezdődik az elnök által ígért széleskörű nemzeti konzultáció Franciaországban, ami jó lehetőséget biztosít az állampolgároknak ahhoz, hogy kifejezésre juttassák véleményüket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy azok, akik továbbra is a zavargásokat részesítik előnyben , nyilvánvalóan nem akarnak részt venni a nemzeti vitában, amely kifejezetten fontos lesz az ország számára a jelen helyzetben. 
    
Macron a kabinetülésen megerősítette: a kormány eltökélt abban, hogy megakadályozzon mindennemű jogellenes cselekményt
    
"Senki sem áll a törvények felett" - szögezte le a francia államfő.
    
Szombatra újabb tüntetéseket tartanak a tiltakozók Párizsban és több más francia városban.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ