Cropped landscape
Külföld
Megkezdődött a gyilkossággal vádoltak pere Szaúd-Arábiában
2019-01-0313:50
Megkezdődött a Dzsamál Hasogdzsi rendszerkritikus újságíró meggyilkolásával vádoltak pere csütörtökön Szaúd-Arábiában, az ügyészség a tizenegy gyanúsított közül legkevesebb öttel szemben halálbüntetést fog kérni - közölték hírügynökségek.
Az SPA szaúdi hírügynökség kevés részletről számolt be az első meghallgatási nappal összefüggésben, s a vádlottakat sem nevezte meg. A szaúdi ügyészség ugyanakkor közölte: az eljárás alá vont személyek védőik jelenlétében vettek részt a tárgyaláson. A vádhatóság hozzátette: Rijád jogsegélykérelemmel fordult Ankarához, hogy ossza meg a gyilkossági ügyben gyűjtött, rendelkezésére álló bizonyítékokat. 
    
"Eddig semmilyen választ sem kaptunk, az ügyész hivatala továbbra is vár a visszajelzésre" - áll a szaúdi vádhatóság közleményében. Török tisztségviselők ezzel szemben korábban azt mondták, hogy megosztották a Hasogdzsi-ügyben gyűjtött bizonyítékokat Szaúd-Arábiával és más államokkal is. 
    
A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson, ahová a török menyasszonyával tervezett házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. 
    
Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették. 
    
Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy "dulakodás közben". Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten végeztek. 
    
A gyilkosság miatt, amelynek hátterében a szaúdi trónörököst sejtik, több ország szankciókat hozott Rijád ellen. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ