Cover
Külföld
Illyés Gergely: Éles ellentét van a román kormány és államfő között
2019-01-0221:15
Január elsejétől hat hónapig Románia az Európai Unió soros elnöke. Még akkor is, ha egy hete az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker azt mondta: szerinte nem biztos, hogy Bukarest megértette, mit is jelent az EU-országok vezetése. Illyés Gergely, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet politológusa az ECHO TV Napi aktuális című műsorában úgy fogalmazott: Juncker kijelentése mögött azt látom, Brüsszelben nem sokan bíznak abban, hogy a román kormány és Klaus Johannis, román államfő képesek lesznek megegyezni.
Illyés Gergely kifejtette: A román belpolitikában az államfő és a kormány erejét adó szociáldemokraták között éles ellentét van.
Ebben az évben elnökválasztás is lesz Romániában, tehát egyik fél sem érdekelt abban, hogy a feszültségeket csillapítsák
- fogalmazott.

Hangsúlyozta: a román kormánynak kell vezetnie az uniós elnökséget nem pedig az Klaus Johannisnak, aki képviseli az országot az Európai Tanácsban.
Juncker kijelentése mögött azt látom, Brüsszelben nem sokan bíznak abban, hogy ez a szembenállás nem fogja rányomni a bélyegét az elnökségre valamint, hogy a román kormány és a román államfő képesek lesznek megegyezni
- emelte ki.

Hozzátette: a kormány ellenzékét adó Nemzeti Liberális Párt és Klaus Johannis államfő is a kormánypártok kudarcában érdekelt. Sok esetben a sajtóhírek mögött inkább az van, hogy az államfő alkotmányos jogaival élve mindenféle kormánykezdeményezést ott akadályoz meg, ahol tud.
Az európai vezetők is attól félnek, hogy ez a fajta alkotmányos obstrukció is meghatározhatja az elnökséget.
A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ