Cropped landscape
Külföld
Autókat gyújtottak fel Párizsban
2018-12-3010:18
Ismeretlenek autókat gyújtottak fel Párizsban a Le Parisien napilap szerkesztősége előtt. A mobiltelefonnal készített felvételeken jól látható, hogy az épület mellett sorban álló járművek teljesen kiégtek. A hatóságok eddig nem tudták megállapítani, hogy van-e összefüggés a bűncselekmény és a sárgamellényes tiltakozások között.
Szombaton az eddiginél csekélyebb létszámban tüntettek Franciaországban a kormány és elnökellenes demonstrációkon és kevés erőszakos cselekményről érkezett beszámoló.

Csak a nyugat-franciaországi Nantes-ban voltak komolyabb összecsapások.

A sárgamellényesek november második felében és december elején százezerszámra vonultak utcára az ellen tiltakozva, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és több olyan intézkedést is bejelentett, melynek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

ECHO TV – A nemzet hangja
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ