Cropped landscape
Külföld
Valódi lehet az iszlamisták által lefejezett skandináv lányokról készített videó
2018-12-2221:38
Hazavitték annak a két skandináv nőnek a holttestét, akiket brutálisan meggyilkoltak Marokkóban. A marokkói hatóságok már 13 embert vettek őrizetbe az ügy kapcsán - írja a 888.
A 24 éves dán Louisa Vesterager Jespersent és a 28 éves norvég Maren Uelandt holtan találták meg. A lányok lefejezett holttestére turisták találtak rá, 10 kilométerre Imlil városától. A nyomozók most azon dolgoznak, hogy kiderítsék, korábban hol járt a két áldozat, akik Észak-Afrika legmagasabb pontjára a Toubkal hegycsúcsra tartottak.

A dán miniszterelnök, Lars Lokke Rasmussen úgy véli, hogy több tényező is arra utal, hogy a gyilkosság egy terrortámadás volt. A marokkói hatóságok is ezen az állásponton vannak, mivel a gyanúsítottak közül többen az Iszlám Állam tagjai lehetnek.

A norvég miniszterelnök  Erna Solberg a gyilkosságot ártatlan emberekkel szembeni brutális és értelmetlen támadásnak nevezte, ami undort kelt az emberekben.

A norvégok péntek éjjel fáklyás felvonulással gyászolták honfitársukat. Ezzel egy időben Dániában is virrasztást szerveztek a másik áldozat, Louisa Vesterager Jespersen szülővárosában.

A bűncselekmény nyomán egy videó is elkezdett keringeni az interneten, amelyen állítólag az egyik nő meggyilkolása, konkrétan lefejezése látható. A felvétel közösségi és videómegosztó oldalakon is felbukkanhat az állandó törlés ellenére is. A dán hírszerzés nem erősítette meg a felvétel hitelességét, a norvég rendőrség szerint viszont a brutális videó valódi.

A norvég nemzeti nyomozóhatóság szerint "nincs konkrét bizonyíték, ami arra utalna, hogy a videó nem valódi."

Norvégia és Dánia a brutális gyilkosságot követően arra hívta fel az állampolgárai figyelmét, hogy nem tanácsos helyi idegenvezető nélkül túrázni Marokkóban.

Marokkóból több mint ezren csatlakoztak közel-keleti militáns csoportokhoz, többek között az Iszlám Államhoz.

888.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ