Külföld
Visszaadja díjait a Der Spiegel hírhamisítással vádolt szerkesztője
2018-12-2016:11
Visszaadja a német újságíró fórumtól kapott díjait a Der Spiegel című magazin hírhamisítással vádolt újságírója - közölte csütörtökön a díjat odaítélő testület Hamburgban.
A közlemény szerint Claas Relotius sms-üzenetben jelentette be erről szóló döntését. Ezzel vélhetően elejét vette annak, hogy az újságíró fórum megfossza őt a neves kitűntetésektől, amelyekből négyet is átvehetett az utóbbi években: 2013-ban, 2015-ben, 2016-ban és 2018-ban). A német újságíró fórum, amely 2009 óta ítéli oda a díjait, megbotránkozva és dühösen nyilatkozott arról, hogy a hírhamisító szinte kriminális energiával tévesztette meg a többi között a neves újságírókból és ismert írókból álló zsűri tagjait is. 

A CNN nemzetközi hírtelevízió időközben megfosztotta két, 2014-ben átadott díjától Claas Relotiust. A Der Spiegel szerdán hozta nyilvánosságra, hogy a 33 éves, többszörösen díjnyertes újságírója szisztematikusan meghamisította cikkeit: személyeket, idézeteket és eseményeket talált ki vagy egy adott cikk létező főszereplőinek életútját változtatta meg írásaiban. Claas Relotius 2011 óta mintegy 60 cikket írt a Der Spiegelnek, ezek közül szerinte 14 tartalmaz valótlanságokat. A német hírmagazin bejelentette az ügy átfogó kivizsgálását, hogy fény derüljön a hírhamisítás teljes mértékére. 

Claas Relotius a cikkeiben rendszerint különleges emberekről írt, akiknek történetei társadalmi és politikai problémákat is megvilágítottak. A Der Spiegel szerint több díjnyertes írásai közül több is hamis. A hírmagazin a történést mélypontnak nevezte 70 éves történetében. A hírhamísítást Claas Relotius egy kollégája fedezte fel, akivel együtt folytattak kutatómunkát egy cikkhez és tisztázatlan ellentmondásokra bukkant együttműködésük során. 

A Der Spiegel bejelentette: felülvizsgálja eddigi minőségellenőrző és kontrollmechanizmusait, mivel az eddigi rendszer hiányosnak bizonyult.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ