Cropped landscape
Külföld
Titkos, szalafistának tartott iskolát zártak be Franciaországban
2018-12-1812:51
Titkos, szalafistának tartott iskolát zártak be a francia hatóságok Marseille-ben - jelentette be kedden Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter. Az iskola mintegy 20 tanulót fogadott a város északi negyedeiből.
"Ez egy titkos iskola, nem felel meg a szabályoknak, amelyeket lefektettünk július után", amikor szigorítottunk a szerződés nélküli magániskolák rendszerén, elkerülendő a szabálytalanságokat" - mondta a tárcavezető a BFMTV francia televíziós csatornának nyilatkozva. 

"Nem az első és nem az is az utolsó" - tette hozzá, ígérve, hogy az elkövetkezendő hetekben további, illegálisan működő iskolákat zárnak be.
    
A szerződés nélkül működő magániskolák rendszerét szigorító törvény egyik fő célja fellépni azzal szemben, hogy a tanulókat "besorozza" a radikális iszlám, és hogy megtalálja a "megfelelő egyensúlyt az oktatás szabadsága és a gyerekek védelme között".
    
A szalafizmus a világi államot elutasító és az iszlám jogrend, a saría alapján álló vallási mozgalom. Képviselői vagy társadalmi-politikai eszközökkel igyekeznek elérni céljukat, a saríára alapozott állam felépítését, vagy pedig erőszakkal, terrorral.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ