Cropped landscape
Külföld
Szijjártó Péter: Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett
2018-11-2717:12
Magyarország teljes mértékben kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, ez mindig része volt a magyar külpolitikának, és marad a jövőben is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A miniszter kiemelte: emellett Magyarország kiemelt figyelmet fordít a Kárpátalján élő 150 ezer magyarra. Az ukrán parlament döntése értelmében szerda reggel tíz ukrajnai megyében lép életbe a hadiállapot, de Kárpátalja nincs ezen megyék között - közölte.    
    
Mint mondta, mindig rossz hír, ha egy szomszédos országban hadiállapotot hirdetnek, és minden országnak, így Magyarországnak is az az érdeke, hogy a szomszédságában lévő országok stabilak, erősek legyenek, és nyugodtak legyenek ott a körülmények. Rossz hír nekünk, hogy Oroszország és Ukrajna kapcsolata nem a megoldás, a megnyugvás irányába halad - mutatott rá.
    
Szijjártó Péter felidézte: amikor szerte Ukrajnában sorozásokra került sor a kelet-ukrajnai konfliktus miatt, Brenzovics László KMKSZ-elnök kérésére tárgyalt az ukrán külügyminiszterrel, aki megígérte, hogy a kárpátaljai magyarságot nem sorozzák be aránytalanul az ukrán hadseregbe, és a helyi magyarok vezetői szerint ezt az ígéretet Ukrajna betartja.

Megjegyezte: a kárpátaljai magyarok vezetőivel naponta kétszer egyeztetnek, hogy folyamatosan értékeljék a helyzetet.
    
A külügyminiszter hangsúlyozta: a tapasztalatok alapján csak egy forgatókönyvnek van esélye kivezetni ebből a súlyos helyzetből, mégpedig annak, ha felújítják és megerősítik a minszki négyek működését. 
    
Ez a mechanizmus az egyetlen, amely esélyt kínál, hogy Oroszország és Ukrajna között a helyzetet tárgyalásos úton rendezni lehessen, és Magyarország ehhez minden lehetséges támogatást megad - jelentette ki.
    
Azt mondta, Magyarország érdekével ellentétes lenne a helyzet tovább eszkalálódása, ezért Kárpátalja, Magyarország és a régió biztonságának érdekében támogatnak minden lehetőséget, amely a helyzet nyugvópontra jutását segíti tárgyalásos úton.
    
Az ukrán parlament hétfő este fogadta el a tíz déli megyében a hadiállapot - az ukrán jogban a rendkívüli állapot egy fajtája - bevezetésére vonatkozó elnöki rendeletet, miután vasárnap a Kercsi-szorosban, a Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) határőrhajói tüzet nyitottak három kisebb ukrán hadihajóra, elfoglalták, majd Kercs kikötőjébe vontatták őket arra hivatkozva, hogy határsértést követtek el.
    
Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón kérdésre arra is kitért, hogy a parlament előtt lévő munkaerő-szabályozási javaslat arról szól, hogy önkéntes alapon több túlórát lehet vállalni, és ha valaki többet szeretne dolgozni több fizetésért, annak ezt lehetővé kell tenni.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ