Cover
Külföld
Homály fedi a Soros-Timmermans találkozót - A szakértők szerint a 2019-es EP-választás volt a téma
2018-11-2721:11
Titok övezi Soros György találkozóját az Európai Bizottság alelnökével. Az amerikai üzletember hétfőn egyeztetett Frans Timmermansszal, de hogy miről, azt nem árulták el a nyilvánosságnak. Az ECHO TV brüsszeli tudósítója megkereste az EB szóvivőjét, hogy a találkozón elhangzottakról érdeklődjön, de a válaszból semmi konkrét nem derült ki. Szakértők szerint ugyanakkor Soros György nem véletlenül látogatott pont most a belga fővárosba. 
Hétfőn találkozott egymással Soros György és Frans Timmermans Brüsszelben. Csikesz Lilla, az ECHO TV helyszínen tartózkodó tudósítója Szabó Anett kérdésére elmondta: semmit nem lehet tudni arról, mi hangzott el az amerikai üzletember és az Európai Bizottság alelnöke között. Kettejük találkozójának sem az idejét, sem a helyét nem árulták el a sajtónak.

Az ECHO TV kollégájának megkérésére az EB szóvivője azt a választ adta:  
nincs semmi rendkívüli a Soros György és Frans Timmermans közötti egyeztetésben. Soros György rendszeresen ellátogat Brüsszelbe, hogy az EB alelnökével tárgyaljon az Európát érintő kérdésekről, valamint a kontinens előtt álló kihívásokról. 
Szakértők azonban furcsálljak, hogy Soros György pont most látogatott el Brüsszelbe. Szerintük ugyanis azért jött a belga fővárosba, hogy befolyásolja a jövő évi EP-választásokat, ahogyan azt 2014-ben is tette - mondta Csikesz Lilla. 
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ