Cropped landscape
Külföld
Áder János: Magyar fejlesztésű bio-szennyvíztisztító kezdte meg működését Hollandiában
2018-11-2318:10
Több tízezer ember szennyvizét is képes megtisztítani az a bio-szennyvíztisztító, amely a koningshoeveni trappista apátság területén, magyar fejlesztés nyomán valósulhatott meg - mondta Áder János köztársasági elnök a közmédiának, miután hollandiai látogatása zárásaként felkereste a létesítményt pénteken.
Áder János kiemelte: a magyar fejlesztésű bio-szennyvíztisztító egészen más technológiával működik, mint a hagyományos létesítmények, növényeket és algát használ fel a víz megtisztításához.
    
A köztársasági elnök rámutatott: ipari és kommunális szennyvíz tisztítására is alkalmas, az eljárás gyorsabb a korábbinál és hatékonyabb is.
    
Áder János példaként említette, nagy kérdés a szennyvíz megtisztításakor, hogy a gyógyszer- vagy vegyszermaradványokat sikerül-e eltávolítani. Ezzel az eljárással erre is mód van - hangsúlyozta.
    
A magyar államfő külön örömét fejezte ki, hogy a Biopolus nevű cég, amelyik a beruházást megvalósította, magyar termékkel, magyar innovációval olyan piacra tört be, ahol külföldről nehéz megjelenni, Hollandia ugyanis több évszázados vízkezelési gyakorlattal rendelkezik.
    
Áder János felidézte, hogy a cég először a Budapesti Víz Világtalálkozón mutatkozott be, és az, hogy jelen vannak, ennek a találkozónak az eredménye, hisz ott léptek ki a nagyvilág elé.
    
A köztársasági elnök kitért arra is, hogy a magyar fejlesztésű szennyvíztisztító nem túl nagy területen 20 ezer ember, azaz "egy nagyobbacska város" szennyvizét képes megtisztítani.
    
Úgy fogalmazott: árvízi védekezésben Magyarország jól teljesít, de a szennyvíztisztítás területén megjelenni a piacon egy teljesen új technológiával, Hollandiában referenciát szerezni, lehetőséget kapni, hogy Európa más városaiban, a világ egyéb részén is ez a magyar technológia megjelenjen, és Magyarországon is alkalmazzák lehetőség szerint, rendkívül fontos dolog.
    
Kitért arra is, hogy egy éven belül megvalósulhat egy következő beruházás Eindhovenben, ami már kifejezetten a városi szennyvíztisztítással foglalkozik.
    
Innováció, hogy a szennyvízben lévő energiát is hasznosítani kívánják, illetve a szennyvíziszapban meglévő anyagokat kinyernék, és hasznosítanák ipari nyersanyagként.
    
A cél egy körforgásos technológia megteremtése, azaz, hogy a szennyvízből minden használható anyagot kinyerjenek és újrahasznosítsanak.
    
Ez egy nagyon jó megoldás lehet, különösen a fejlődő országokban, ahol a szennyvíz 90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza a folyókba, tavakba, szennyezve azokat a vízforrásokat, amelyeket a mezőgazdasági művelésben, vagy a lakosság ellátására használnának - mutatott rá Áder János, hozzátéve: ha ezt meg tudják előzni, akkor sok további bajt lehet megakadályozni.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ