Cropped landscape
Külföld
Svédország februárig meghosszabbítja a határellenőrzéseket
2018-11-0821:16
Svédország februárig meghosszabbítja a határellenőrzéseket - jelentette be a stockholmi kormány csütörtökön a belbiztonsággal kapcsolatos fenyegetésekkel indokolva döntését.
A hatóságok szerint "továbbra is fennállnak a közrend és belső biztonság elleni fenyegetések". A megfontolások részét képezte ezen felül a svéd biztonsági szolgálatnak (SAPO) a terrorveszéllyel, valamint az Európai Unió külső határain végzett határellenőrzésekkel kapcsolatos helyzetértékelése, illetve aggálya is. 

Svédország a migrációs nyomásra tekintettel 2015 novemberében vezetett be határellenőrzéseket, s vizsgálja az országba komphajókon és az Öresund hídon érkezők iratait. Abban az évben rekord számú, 163 ezer menedékkérelmet nyújtottak be a skandináv államban a végsőkig terhelve a menekültközpontok és a helyi önkormányzatok befogadó képességét. 

A svéd kormány júniusban kiterjesztette a határellenőrzéseket, aminek keretében a stockholmi, a malmöi és göteborgi repülőtereken, illetve a nagyobb kikötőkben kezdték el vizsgálni az utasok útleveleit a megváltozott kockázati tényezőkre tekintettel. 

Stockholmban tavaly áprilisban az üzbég Rahmat Akilov öt embert halálra gázolt és 14 embert megsebesített, amikor egy lopott teherautóval több száz méteren át száguldott a belváros egyik sétálóutcáján, majd az egyik üzletbe csapódott. 

A svéd kormány emlékeztetett, hogy Ausztria, Németország, Dánia és Norvégia - a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet tagjai - az utóbbi időben szintén meghosszabbították határellenőrzéseiket.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ