Cropped landscape
Külföld
Szlovénia még nem döntötte el, támogatja-e az ENSZ migrációs csomagját
2018-11-0621:32
Szlovénia még nem döntötte el, támogatja-e az ENSZ globális migrációs csomagját.
A szlovén balközép koalíciós kormány - mint arról a kedd ljubljanai sajtó beszámolt - a "megváltozott nemzetközi körülmények miatt" még egyszer megvitatja az ENSZ globális migrációs csomagját, illetve azt, hogy az abban foglaltak negatívan hathatnak-e Szlovéniára, amely idén növekvő migrációs áramlással nézett szembe. 

Marjan Sarec szlovén kormányfő ugyanakkor jelezte, nem vesz részt a decemberi marrákesi csúcstalálkozón, amelyen a csomag elfogadását tervezik. A jelenlegi külügyminiszter, Miro Cerar vezette korábbi kabinet még májusban úgy döntött, hogy részt vesz az ENSZ globális migrációs csomagja elfogadási folyamatában. A szlovén közszolgálati rádió szerint Ljubljana bár elviekben támogatja a dokumentumot, lehetséges, hogy fenntartásokat fogalmaz meg azzal szemben, aminek egyik oka, hogy Ausztria is visszalépett az elfogadási folyamattól. Erről Miro Cerar külügyminiszter szerdán Ausztriában tárgyal Karin Kneissl osztrák külügyminiszterrel. 

Marjan Sarec szlovén kormányfő még hétfőn újságíróknak azt mondta: személyesen nem vesz részt az ENSZ-tagállamok állam- és kormányfőinek decemberi marokkói csúcstalálkozóján. Ugyanakkor hozzátette: a migrációs egyezmény nem kötelező jellegű dokumentum, azok az országok pedig, amelyek jelezték kilépésüket a folyamatból, "belpolitikai okok miatt tették". 

A miniszterelnök Miro Cerar volt kormányfőt, a jelenlegi koalíciós kormány külügyminiszterét bízta meg, hogy elemezze a dokumentumot. A Janez Jansa volt miniszterelnök vezette ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) kedden rendkívüli parlamenti ülés összehívását kérte az illegális migráció kérdésében, amelynek okaként a migrációs egyezményt jelölték meg, amely szerintük nem rendezi megfelelően a kérdést. 

Az SDS szerint Szlovéniába Horvátországon keresztül Bosznia-Hercegovinából továbbra is nagyszámú migráns érkezik, aki tovább akarnak jutni Nyugat-Európába, és egyre többen élnek közülük vissza a nemzetközi védelem intézményével, kérnek menekültstátuszt, miközben nem is háborús területekről érkeznek. "Ahelyett, hogy az Európai Unió - ahova tömegesen érkeznek a migránsok - tenne valamit az illegális migráció megakadályozása érdekében, globális szinten deklarációkat és dokumentumokat hoz a közvéleménnyel szemben" - írták az indoklásban.

Az ENSZ globális migrációs csomagja elfogadási folyamatból az Egyesült Államok és Magyarország már korábban kilépett, és a napokban ilyen döntést jelentett be Ausztria is. Nagy valószínűséggel Lengyelország és Csehország sem támogatja az egyezményt.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ