Cropped landscape
Külföld
Soros rendelésére íródott meg a legújabb lejárató jelentés
2018-11-0612:48
Újabb érdekes tanulmány látott napvilágot, melynek témája a kormányok manipulációja a közösségi médiában. Hazánk, nem meglepő módon, szerepel az írásban, melyet egy oxfordi kutató, Samantha Bradshaw jegyez. Magyarország a tanulmányt a mindig "független és objektív" Index ismertette meg az olvasókkal - írja a Figyelő.
Publikációjában megjegyzi, hogy Magyarországon a kormányzat olyan mértékben befolyásolja a közösségi médiát, ahogy azt Észak-Koreában teszik.

A kutatást olvasgatva azonban több érdekes dolgot is felfedezhetünk. Az egyik, s talán a legfontosabb, hogy a szakember a tanulmány finanszírozásáért nem másnak mond köszönetet, mint az Open Society Foundation-nek, ami közismerten Soros György szervezete.

A másik pedig a kutatásmódszertana. Bradshaw több országból is, így Magyarországról is meg nem nevezett szakértőket kérdezett meg. Megkerestük Bradshawt, hogy nevezze meg számunkra ezeket a hazai szakértőket, cikkünk megjelenéséig egyelőre nem kaptunk választ.

Nem lennénk azonban meglepve, ha a hazai szakértők az amerikai tőzsde spekuláns által támogatott szervezetekből kerülnének ki.

A Soros-hálózatban bevett módszer, hogy a magát filantrópnak nevező milliárdos érdekköreibe tartozó társadalomtudósok jelentéseket készítenek, hogy azt később a balliberális média megjelentesse, ezzel is gyengítve a nemzetállami kormányok pozícióját.

Erre számos esetben volt már példa.

Figyelő
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ