Cropped landscape
Külföld
Salvini: Nyugati országok próbálnak segíteni a pakisztáni Ászija Bibinek
2018-11-0621:28
Olaszország más nyugati országokkal közösen próbál segíteni a Pakisztánban istenkáromlás miatt elítélt, majd később felmentett keresztény nőnek, Ászija Bibinek - mondta el kedden Matteo Salvini olasz belügyminiszter az RTL 102,5 olasz rádióadón.
„Dolgozunk az ügyön. Más nyugati országokkal együtt. De nagyon diszkrétnek és óvatosnak kell lennünk" - fogalmazott Salvini. Antonio Tajani, az Európai Parlament (EP) elnöke kedden meghívta Ásik Maszíhot, Bibi férjét: látogasson el Brüsszelbe vagy Strasbourgba, hogy megvitassák a nő jövőbeni szabadon bocsátásának lehetőségeit. "Az EP rendkívül aggódik az ő és családja biztonságáért a pakisztáni szélsőséges elemek erőszakos cselekményei nyomán" - írta a férjhez intézett levelében Tajani. 

A Twitter közösségi oldalon közzétett levelében az EP elnöke felszólította a pakisztáni hatóságokat, hogy szavatolják Maszíh és az őt védelmezők biztonságát, és sürgette az iszlámábádi kormányt: "tartsa tiszteletben a jogállamiságot és nemzetközi kötelezettségvállalásait az emberi jogok terén". 

Tajani elmondta továbbá: személyesen lép kapcsolatba a pakisztáni hatóságokkal, hogy biztosítsák mind Maszíh, mind családja számára az utazáshoz szükséges dokumentumokat. Ászija Bibit 2010-ben ítélték kötél általi halálra, mert vádlói szerint gyümölcsszedés közben összeszólalkozott muszlim nőkkel, és istenkáromlást követett el. Jogvédők évek óta bírálják Pakisztánt az istenkáromlást büntető paragrafus miatt, amely alapján halálbüntetés is kiszabható. Az aktivisták szerint a törvénnyel könnyű visszaélni, és sokan a tárgyalást sem érik meg, mert előfordul, hogy meglincselik vagy meggyilkolják azokat, akiket istenkáromlás vádja ér. A törvény több pakisztáni bírálója is gyilkosság áldozata lett. 

Salvini szerint 2018-ban nem lehet megengedni, hogy valakinek az élete pusztán tanúvallomások alapján veszélybe kerüljön. Ászija Bibit nyolc év után, a múlt héten bizonyíték hiányában felmentette a pakisztáni legfelsőbb bíróság, de saját biztonsága érdekében nem engedték szabadon, és az esetleges fellebbezés lezárultáig nem hagyhatja el az országot. Jogvédők szerint ez számára halálos ítélettel ér fel. Az asszony felmentését követően feldühödött iszlamisták országszerte erőszakos tiltakozásba kezdtek, és Ászija Bibi valamint az őt felmentő bírák meggyilkolására szólítottak fel.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ