Cropped landscape
Külföld
Már több mint százezren érkeztek idén Európába a Földközi-tengeren keresztül
2018-11-0615:53
Idén már körülbelül százezer migráns és menekült jutott el Európába a Földközi-tengeren át, a tengeri út során életüket vesztettek száma pedig meghaladja a kétezret - mondta Charlie Yaxley, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) a szóvivője egy sajtótájékoztatón Genfben.
A szóvivő hozzátette, hogy az út során azok közül vesztek a legtöbben a tengerbe, akik Olaszország felé tartottak, a kelet-mediterráni útvonalon pedig az előkerült halottak mintegy negyede gyerek volt. 


A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője, Joel Millman szerint ez az ötödik egymást követő év, amikor a kontinensre érkezők száma meghaladta a 100 ezret, azonban ez a szám még mindig jelentősen a tavalyi alatt van, amikor több mint 150 ezer menedékkérő érkezett Európa déli partjaihoz január és november eleje között. 

2018-ra Spanyolország vált a menekültek és a migránsok elsőszámú úti céljává: az ország az Európába érkező menedékkérőknek mintegy a felét fogadta, megelőzve ezzel Görögországot, ahová 27 ezren, és Olaszországot, ahová eddig 22 ezren érkeztek. 

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője, Joel Millman szerint ez az ötödik egymást követő év, amikor a kontinensre érkezők száma meghaladta a 100 ezret, azonban ez a szám még mindig jelentősen a tavalyi alatt van, amikor több mint 150 ezer menedékkérő érkezett Európa déli partjaihoz január és november eleje között.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ