Cropped landscape
Külföld
Európai hadsereg létrehozását javasolta Macron
2018-11-0610:29
Európai hadsereg létrehozását javasolta Emmanuel Macron francia elnök az Europe 1 francia rádióadónak adott keddi interjújában.
A francia államfő szerint valódi európai hadsereg nélkül nem lehet megvédeni az európaiakat, akik szerinte nem hagyatkozhatnak kizárólag az Egyesült Államok haderejére.
    
Macron szerint azért van szükség a közös hadseregre, mert Európa határán tekintélyelvű hatalmak emelkednek és fegyverkeznek.
    
Európának képesnek kell lennie megvédenie magát, "legyen szó Kínáról, Oroszországról vagy akár az Egyesült Államokról" - tette hozzá.
    
Macron egyúttal rámutatott: Európa és biztonsága sínyli meg a legjobban azt, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondta a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződést Oroszország és az Egyesült Államok között.
    
Macron korábban is szorgalmazta, hogy 2020-ig hozzanak létre egy közös európai katonai egységet, amelyet válsághelyzetekben vetnének be. A francia elnök emellett közös védelmi költségvetésre és egy közös katonai doktrína megfogalmazására is javaslatot tett.
    
Belpolitikai kérdésekről beszélve a francia elnök egyebek közt megjegyezte: nyitva kell hagyni a lehetőséget, hogy szükség esetén a hatóságok megjelenhessenek az iskolák területén, ha a tanári kar úgy dönt.
    
Az iskolai erőszak elleni harc jegyében a francia kormány október végén több intézkedésre tett javaslatot, és nem zárta ki, hogy válsághelyzetekben a rendőrség is beavatkozhasson az oktatási intézmények életébe
    
A kérdés azt követően került napirendre, hogy októberben közfelháborodást keltett egy videó, amelyben egy diák fegyverutánzattal fenyegette a tanárnőjét egy créteili gimnáziumban, azt követelve, hogy ne írja be hiányzását a naplóba.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ