Cropped landscape
Külföld
Varsóban tanúként meghallgatták Donald Tuskot egy súlyos pénzügyi botrányban
2018-11-0520:24
Hétórás meghallgatáson vett részt hétfőn Varsóban Donald Tusk volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács jelenlegi elnöke, akit tanúként idézett meg a piramisjáték szervezésével gyanúsított Amber Gold gdanski befektető cég ügyét vizsgáló lengyel parlamenti bizottság. 
Az Amber Gold 2009 óta működött, 6-16,5 százalékos évi kamattal járó befektetési szolgáltatásokat ajánlott, és mintegy 19 ezer ügyfél több mint 851 millió zloty (63,6 milliárd forint) értékű vagyonát kezelte. A cég 2012-ben csődöt jelentett, az ügyfelek többsége nem tudta visszaszerezni befektetését. Az Amber Gold tulajdonosai - egy büntetett előéletű férfi és felesége - a befektetésekből többek között az OLT Express fapados légitársaságot finanszírozták. 

Az Amber Gold tulajdonosait hűtlen kezeléssel és pénzmosással vádolták meg, az ügyben 2016 óta bírósági per zajlik. A parlamenti bizottság ezzel párhuzamosan folytatja a szintén 2016-ban elindított vizsgálatát. 

A nyilvános, több tévécsatorna által közvetített meghallgatáson Tuskot mint egykori kormányfőt többek között arról faggatták, mikor szerzett tudomást arról, hogy az Amber Gold tevékenysége törvénybe ütközhet, és milyen intézkedéseket tett az ügyben. 

A volt miniszterelnök azzal kapcsolatban is sok kérdést kapott, hogy fiát, Michal Tuskot az OLT Express légitársaság PR-tanácsadóként alkalmazta. 

A bizottság szakértői azokat a minisztériumi jelentéseket is idézték, melyek szerint az OLT Express működése mintegy 34 millió zlotyt (2,5 milliárd forint) kárt okozott az akkoriban a csőd szélén álló LOT lengyel állami légitársaságnak.

A meghallgatást követő sajtóértekezleten Malgorzata Wassermann, a bizottság elnöke, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt parlamenti képviselője, felidézte az Amber Gold-botrány történetét. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy Tusk kormányfőként "megbukott a vizsgán", a minisztériumok és a titkosszolgálatok felügyelőjeként nem akadályozta meg a cég törvénytelen tevékenységét.

A médiának ezt követően nyilatkozó Tusk szerint Wassermann állásfoglalása "egyet jelent a bizottság kapitulációjával". "A PiS eredeti tézise ugyanis az volt, hogy ebben az ügyben én vagyok az érintett" - fejtette ki. Véleménye szerint sem az ügyészség, sem a titkosszolgálat nem tudott semmilyen, rá vonatkozóan negatív jelentést tenni. "Így csak az a puha rágalom marad, hogy nem egészen jól irányítottam az országot" - jelentette ki.

Tusk meghallgatása az utolsó tanúvallomás lett volna a bizottsági munka során, Wassermann viszont hétfőn közölte: új iratok kerültek elő, ezért nem kizárt egyes tanúk újbóli meghallgatása.

Az Amber Gold ügyében folyó bírósági per - melynek során eddig több mint 700 tanút hallgattak ki - az ügyet vezető bíró szerint 2019 elején fejeződhet be.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ