Cropped landscape
Külföld
Továbbra sem hagyhatja el Pakisztánt Asia Bibi
2018-11-0316:07
Még nem hagyhatja el Pakisztánt az istenkáromlás miatta halálra ítélt, majd felmentett keresztény nő. Asia Bibi nyolc évet töltött börtönben, mert muszlim vallású kolléganőivel folytatott vitája során kritizálta Mohamed prófétát. A legfelsőbb bíróság ítélete miatt napok óta heves tüntetésektől hangos Pakisztán. A tiltakozók a nő halálát követelik. 
Négy napja tüntetésektől hangos Pakisztán. A demonstrálók azt skandálják, hogy a Legfelsőbb Bíróság vonja vissza ítéletét és akasszák fel az ötgyermekes nőt. A tiltakozók utakat torlaszoltak el, gumiabroncsokat gyújtottak fel. A feldühödött embereket a bírókat is megfenyegették.

A miniszterelnök azonban kiállt a Legfelsőbb Bíróság döntése mellett.

A kormány szombatra virradóan megállapodott a tüntetéseket szervező szélsőséges párttal, hogy Asia Bibit addig nem engedik el az országból, amíg a Legfelsőbb Bíróság felül nem vizsgálja felül döntését. A konszenzus után a párt felszólította híveit, hogy hagyják abba a demonstrációt, a hatóságok pedig szabaddá tették az utakat és kinyitottak az iskolák, piacok.

Bibit 2009-ben azzal vádolták meg muszlim munkatársnői, hogy egy gyümölcsszedés során sértő megjegyzéseket tett a prófétára. A nő tagadta a vádakat, de 2010-ben halálra ítélték. A keresztény nő és családja úgy döntött, biztonságuk érdekében elhagyják Pakisztánt. Franciaország és Spanyolország menedékjogot ajánlott számukra.
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ