Cropped landscape
Külföld
Magyarország kész segíteni a török igazságügyi reformot
2018-11-0119:01
Magyarország kész minden segítséget megadni Törökországnak a jogállamiság és az igazságszolgáltatás megreformálásához - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter csütörtökön Ankarában az MTI-nek, miután török kollégájával, Abdulhamit Güllel tárgyalt.
A török igazságügyi reformcsomag decemberben jelenik meg - közölte a miniszter, hangsúlyozva, hogy Magyarország kész véleményt nyilvánítani, és akár közös projektet is indítani Ankarával a reform ügyében. A reform kidolgozásáért felelős munkacsoportot Abdulhamit Gül vezeti. Magyarország rendelkezik azzal a szakértelemmel, amellyel segítséget nyújthat az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megerősítéséhez, és kész átadni az új bírósági eljárási kódexek bevezetésével kapcsolatos tapasztalatait - mondta Trócsányi László. Kiemelte: török kollégája részéről nagyfokú nyitottságot érzett a reformcsomagra vonatkozó együttműködést illetően. Gül a magyar felajánlást nagy örömmel elfogadta, és jelezte, jövő tavasszal Budapestre kíván látogatni - tette hozzá. 

Trócsányi László Törökország európai uniós csatlakozási folyamatáról azt mondta, hogy az igazságszolgáltatásról szóló 23-as fejezet megnyitásának a tervezett jogszabályok elfogadása és végrehajtása az előfeltétele. A török igazságügyi reform legfontosabb célkitűzése a hatékony igazságszolgáltatás megteremtése, a perek észszerű határidőre való befejezése, a digitalizáció, valamint a permegelőzés, illetve a meditáció kérdése is - mondta a miniszter. Trócsányi László kijelentette, hogy a közigazgatási bíráskodásról szóló magyar törvénytervezetet kedden nyújtják be az Országgyűlésnek. A közigazgatási bíráskodás, amely Törökországban is a rendes bíróságoktól elkülönülten működik, olyan hozzáadott érték, amely a jogállamiságot erősíti - mondta. 

A magyar és a török igazságügyi miniszter egyeztetett a migrációról és a terrorizmusról is. A felek megállapították azt, hogy a terrorizmus elleni küzdelem alapvető közös érdeke Európának és Törökországnak. A tárgyaláson szó volt arról is, hogy milyen "támadások" érték Törökországot a jogállamiság ügyében. Trócsányi László elmondta: a polgárok jogainak biztosítása a jogállamiság alapvető követelménye, felhívta a figyelmet a magyar Alaptörvény azon rendelkezésére, amely szerint a jogok gyakorlása felelőséggel is együtt jár. A két miniszter áttekintette a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtti eljárások tapasztalatait. Trócsányi László csütörtökön látogatást tett még a török alkotmánybíróság elnökénél, Zühtü Arslannál is. 

Arslannal a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom közötti párbeszéd formáiról beszélgetett. A miniszter pénteken a Hacettepe Egyetemen Jogi Karán tart előadást Magyarország helye és szerepe az Európai Unióban címmel.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ