Cropped landscape
Külföld
Sajtóértesülés szerint Angela Merkel lemond pártelnöki tisztéről, de kancellár akar maradni
2018-10-2910:38
Angela Merkel német kancellár nem indul el ismét a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért a párt decemberi kongresszusán, de kormányfő akar maradni. Német sajtóértesülések szerint ezt pártja elnökségi ülésén jelentette be hétfőn Berlinben. 
A döntés közvetlen előzménye a Hessen tartományban vasárnap rendezett törvényhozási (Landtag-) választás, amelyen a CDU ugyan az első helyen végzett és folytathatja a kormányzást eddigi koalíciós partnerével, a Zöldekkel, de 1966 óta a leggyengébb eredményt, 27 százalékot ért el. Október közepén a CDU bajorországi testvérpártja és koalíciós partnere, a Keresztényszociális Unió (CSU) is csaknem hetven éve a leggyengébb eredményt elérve elveszítette többségét a tartományi parlamentben. 

A 64 éves Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t. Eddig rendre azt hangoztatta, hogy a pártelnöki és a kancellári tisztség elválaszthatatlan egymástól, a két pozíciót ugyanannak a személynek kell betöltenie. A dpa német hírügynökség pártforrásokra hivatkozó jelentése szerint Merkel a hétfői elnökségi ülésen tette egyértelművé, hogy kancellár akar maradni akkor is, ha nem lesz többé a párt elnöke

A 2021-es választások után azonban Merkel meg akar válni a kancellári tisztségtől is - írta a dpa. Angela Merkel még szeptember végén is - a bajorországi és a hesseni választások előtt - arra utalt, hogy újból jelölteti magát a pártelnöki tisztségre - emlékeztet a dpa. "Megmondtam, hogy rendelkezésre állok ebben a választási ciklusban, és nem változtattam meg a véleményemet a pártelnökség és a kancellárság összekötéséről" - mondta az Augsburger Allgemeine című bajor lap egy rendezvényén. 

A dpa szerint az utódlásról a CDU december elejei hamburgi kongresszusán dönthetnek. Merkel elődje, a szociáldemokrata Gerhard Schröder népszerűségvesztés miatt 2004 februárjában ugyancsak lemondott pártja, a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetéséről, és csaknem két éven át, 2005 októberéig, Angela Merkel hivatalba lépéséig maradt kancellár. 

A pártelnöki tisztségre pályázni akar a CDU és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) egykori közös frakcióvezetője, Friedrich Merz - értesült a dpa a politikus környezetéből. A 62 éves jogász és pénzügyi szakértő a párton belüli konzervatívok egyik vezetőjének számít. 

A Reuters hírügynökség Annegret Kramp-Karrenbauert, a CDU főtitkárát említette favoritként Merkel utódaként a párt élén. A dpa szerint Merkel hajlandósága arra, hogy lemondjon a pártelnöki tisztségről, növelheti a nyomást a szociáldemokrata koalíciós partner, az SPD vezetőjére, Andrea Nahlesre is, hogy tegyen ugyanígy. 

A hangadó személyiségek mindkét pártban a hétvégén ülnek össze, hogy megvitassák a választási eredményeket.
       
MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ