Cropped landscape
Külföld
A tengerbe zuhant Indonéziában egy belföldi utasszállító repülőgép
2018-10-2906:48
A tengerbe zuhant hétfőn Indonéziában egy belföldi viszonylatban közlekedő utasszállító repülőgép 188 emberrel a fedélzetén - közölte az indonéz katasztrófavédelem vezetője. 
A gép Jakartából Bangka szigetre tartott, amely Szumátra mellett található. A légitársaság szóvivője elmondta: mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737-800 típusú géppel. 
    
Egy hajó legénysége jelezte, hogy látják a gép egyes roncsait a tengerben. A mentők a helyszínre siettek, ahol különböző tárgyakat találtak a gépről, de annak nagyobb darabjait egyelőre nem találták meg. A Jáva-tenger ott 30-40 méter mély. 
    
A földi légiirányítás szerint a gép pilótája rögtön felszállás után engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen a jakartai repülőtérre, majd megszakadt vele a kapcsolat. 
    
A gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet héttagú volt. Esetleges túlélőkről egyelőre nem tudnak. 
    
A járatok mozgását figyelő Flightradar24 nevű portál szerint a szóban forgó repülőgép szinte vadonatúj volt, alig két hónapja tartották üzemben.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ