Cropped landscape
Külföld
„Mi arra fogunk pezsgőt bontani, amikor lejár Juncker bizottsági elnöki mandátuma”
2018-10-2615:14
A Krónika című erdélyi magyar napilap összeállításában idézett magyar politikusok szerint Jean-Claude Junckernek az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségére való alkalmatlanságát bizonyítják a luxemburgi politikus december elsejével kapcsolatos keddi kijelentései
Az EB-elnök kedden az Európai Parlamentben Klaus Iohannis román elnök jelenlétében tartott beszédében úgy vélekedett, hogy december elseje, a nagy román egyesülés napja nemcsak Románia, hanem az egész Európa ünnepe. 
Azon a napon tehát együtt fogunk megünnepelni egy nagy történelmi pillanatot, amely Romániának és Európának is fontos
- idézte a Krónika Jean-Claude Juncker szavait. 
    
A Krónika megkeresésére a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztálya az Orbán-kormány szóvivőjének szerdai nyilatkozatát küldte el állásfoglalásként. Kovács Zoltán budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: kétféle véleményük is van. 
Az epés úgy szól, hogy Jean-Claude Juncker az állapotának megfelelően nyilatkozott, a visszafogottabb pedig úgy, a történelmi ismeretek hiánya csak ráerősít az EB-elnök alkalmatlanságára.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke ironikusan jegyezte meg, hogy Juncker megint bizonyította „politikai éleslátását és mélységes empátiáját” az európai nemzetek és őshonos nemzeti kisebbségek érzékenysége iránt. 
Mi, magyar politikusok nem kell bánjuk, hogy az első pillanattól kezdve közhírré tettük alkalmatlanságát, és minden eszközzel harcoltunk vállalhatatlan álláspontjaival szemben! Az is szíve joga, hogy Romániával együtt ünnepelje az ország centenáriumát, feltéve, ha nem próbálja meg kötelezővé tenni. (…) Jövő májusban végre lejár Juncker úr bizottsági elnöki mandátuma. Mi, magyarok arra fogunk pezsgőt bontani!
- fogalmazott a Krónikának Németh Zsolt.
   
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint az EB-elnök felületességére utal a centenárium európai megünneplésének emlegetése.

„Az Európa újrarendeződéséhez vezető száz évvel ezelőtti történések nem vidám pillanatai Európának” - fogalmazott a képviselő, aki szerint Junckernek meg kellett volna spórolnia ezt a kijelentést, „amíg Románia nem nő fel legalább a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakhoz a nemzeti kisebbségeket illetően”.

Hozzátette: a centenárium Romániában ünnep, Európában viszont nem.

Ismét alaposan helyretették a kommentelők Junckert
 
November 1-jén lesz négy éve, hogy a súlyos „isiászban” szenvedő Jean-Claude Juncker elfoglalta az Európai Bizottság vezető posztját. A közelgő évfordulóról az Európai Néppárt Facebook-oldala is „megemlékezett”, de arra a kommentcunamira, ami a poszt alatt megjelent, nem sokan számítottak. A hozzászólások egy része például Jean-Claude Juncker állítólagos „isiászára” utal. Itt az egyik például: „Juncker hírhedt alkoholista. Az összes politikai találkozón részeg volt” – vette észre a 888.hu.

„Menj haza, papi”


Egy másik azt ecseteli, egyáltalán nem volt „dicsőséges nap” az EPP történetében a négy évvel ezelőtti dublini döntés, hiszen egy alkoholista került Európa élére. Mint egy másik szellemes komment meg is jegyzi:
Drunk since 2014.
Kicsit lejjebb a tájékozottabbak azt is felhozzák, hogy Jean-Claude Junckernek bizony komoly korrupciós botrányai voltak korábban, s az, hogy Junckerből csúcsjelöltet faragott az EPP, mindent elmond a pártról. 

Jean-Claude Junckerből már nem kérnek a választók, de ő súlyos betegsége ellenére nem mond le. Később már komolyabb szakszavak is előkerülnek, mint például a demokráciadeficit. Hiszen Jean-Claude Juncker megválasztásáról nem a nép, hanem a párttagok döntöttek. (Orbán Viktor egyébként – David Cameron korábbi brit kormányfővel egyetemben – nem támogatta Juncker kinevezését az európai fórumokon.) S végül olyan „hangok is előkerülnek” a kommentfolyamban, melyek azt üzenik: „Go home dady (így!), take a holiday and rest”, vagyis: 
Menj haza, papi, nyaralj és pihenj.
Még több hozzászólásért kattintsanak ide.

MTI – Origo
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ