Cropped landscape
Külföld
Ukrán külügyminiszter: Fontos a Magyarországon élő ukránok érdekeinek védelme
2018-10-2419:22
A Magyarországon élő ukránok érdekeinek védelmét hangsúlyozta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva szerdán Varsóban azután, hogy megbeszélést folytatott magyar partnerével, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.
A két tárcavezető a varsói nemzetközi biztonságpolitikai fórum keretében tárgyalt egymással. Az ukrán tárcavezető az UNIAN ukrán hírügynökség beszámolója szerint közölte, hogy a magyar kormány a jövő héten a hivatalos közlönyben közzéteszi a Kárpátalja fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi tisztség új, megváltoztatott elnevezését. Kijev azért kifogásolta a poszt megnevezését, mert szerinte ezzel a magyar kormány beavatkozik Ukrajna belügyeibe. 

Klimkin bejelentette, hogy az ukrán külügyminisztériumban is létrehoznak egy - mint fogalmazott - a magyar biztoséhoz hasonló, de azzal nem teljesen megegyező posztot a határokon átnyúló együttműködésre. Hangsúlyozta: szükség van a külföldön élő ukránok érdekeinek védelmére, és hozzátette, hogy az erről megkezdett párbeszéd folytatódni fog. Kárpátaljáról szólva ismételten leszögezte, hogy a régióban közös magyar-ukrán kezdeményezéseknek kell megvalósulniuk, nem pedig csak magyaroknak, az ott élők közül is különösen a magyar kisebbséghez tartozók számára. 

"Részletesen beszéltünk továbbá arról, hogy Magyarországnak is többet kell tennie a területén élő ukrán közösségért" - tette hozzá a kijevi diplomácia vezetője.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ