Cropped landscape
Külföld
Tovább erősödött a lengyel kormánypárt
2018-10-2407:20
Önkormányzati szinten is megerősödött a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pozíciója: a párt mintegy egymillió új választót nyert, és több vajdaságot irányíthat önállóan, mint eddig – mondta kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. A helyhatósági választások vasárnap megtartott első fordulójának hivatalos eredményeit legkésőbb csütörtökre ígérték.
A szavazófülkékből távozók körében végzett felmérések (exit poll) szerint országos szinten a PiS a szavazatok 32,3 százalékát nyerte el, míg az ellenzéki Polgári Koalíció (KO) – a Polgári Platform (PO) és a Modern (Nowoczesna) párt választási szövetsége – a voksok 24,7 százalékára tett szert. A szintén ellenzéki Lengyel Parasztpárt (PSL) 16,6 százalékot kapott. Összességében a PiS az exit poll szerint kilenc vajdaságban győzött, míg a KO hét vajdaságban kapta a legtöbb szavazatot, és több helyen feltehetőleg koalíciót köt a PSL-lel. Több nagyvárosban, köztük Varsóban is a KO jelöltje már az első fordulóban megnyerte a polgármester-választást. November 4-én második fordulót tartanak.

Morawiecki a PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva úgy vont mérleget: a PiS a legjobb eredményt érte el a rendszerváltás utáni helyhatósági választások történetében, ráadásul az 1989 óta a legmagasabb, 54 százalékos választói részvétel mellett. Kommentátorok szerint ugyanakkor a PiS választási eredménye nem értékelhető egyértelmű győzelemként, mindenekelőtt azért, mert a legtöbb esetben nem sikerült leváltani a nagyvárosokban több cikluson át regnáló ellenzéki főpolgármestereket. A PiS kampányvideójában egyébként két külföldi politikus szerepelt egy vágókép erejéig: Angela Merkel német kancellár mellett Orbán Viktor kormányfő.

A lengyel belpolitika európai színtéren is legvitatottabb eleme az igazságügyi reform. Az Európai Bíróság a napokban elrendelte, hogy függesszék fel a legfelső bíróságról szóló törvénynek a bírák nyugdíjkorhatárára vonatkozó előírásait. Malgorzata Gersdorf, a bíróság új előírások szerint 65 évesen nyugalmazott elnöke arra szólította fel 22 volt kollégáját: álljanak újra munkába. Korábban 70 év volt a nyugdíjkorhatár.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ