A szóvivői közlemény szerint a férfit azután fogták el, hogy Bécs Leopoldstadt kerületében szerda este megkéseltek egy 20 éves csecsen férfit, akit a mentők életveszélyes sérüléssel vittek kórházba. Félórával az említett támadás előtt - egy másik helyszínen, ugyanabban a kerületben késelt meg egy háromtagú osztrák családot - egy 67 éves apát, egy 56 éves anyát és 17 éves lányukat -, amelynek tagjai szintén életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A rendőrség az őrizetbe vett afgán férfinál két kést talált.
Az APA hírügynökség értesülései szerint az apa még életveszélyes állapotban van, az anya és a lányuk már nem, és nincs már életveszélyben a 20 éves csecsen áldozat sem. Egy szemtanú szerint, amikor a támadó késsel támadt a családra, kiabált valamit, de ő ebből nem értett semmit.
Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő közölte, hogy a késeléseket egyelőre nem tekintik terrorista cselekménynek, de még korai bármit mondani a feltételezett tettes indítékairól. Elmondta, hogy az őrizetbe vett afgán férfit a nap folyamán kihallgatták, kiderült mindkét bűncselekményt ő követte el.
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó/ MTI