A Varsói Egyetemen tartott megemlékezésen a lengyel elnök leszögezte: az 1968-as diáktüntetők „a lengyel szabadság hősei”, függetlenül attól, milyen nézeteket vallanak ma. Az 50 évvel ezelőtti események „keserű”, „rendkívül szomorú” vonatkozásának minősítette Andrzej Duda a kommunista hatalom által elindított antiszemita kampányt.
Egyesek szerint a mai Lengyelországnak bocsánatot kell kérnie „e zsidóellenes aktusért”, azért, hogy akadtak olyan lengyelek, akik csatlakoztak hozzá, azért, hogy Lengyelországból több ezer embert üldöztek el. A mai Lengyelország nem felelős a kommunista hatalom által elkövetett bűntettekért, és nem kell bocsánatot kérnie értük. Mindazonáltal nagy sajnálattal fejet hajtunk, fejet hajtok magam is, elnökként. Kérem, bocsássatok meg, bocsássátok meg a Lengyel Köztársaságnak, a lengyeleknek, az akkori Lengyelországnak ezt a gyalázatot
- jegyezte meg Andrzej Duda.
A lengyel fővárosban egész nap megemlékezéseket tartanak abból az alkalomból, hogy ötven éve, 1968. március 8-án diáktüntetések robbantak ki a kommunista diktatúra ellen, miután a hatóságok „szovjetellenes motívumok” miatt betiltották Adam Mickiewicz lengyel romantikus költő Ősök című drámájának előadását a varsói Nemzeti Színházban.
MTI