Azok, akik Németországban jelenleg a bevándorlókkal foglalkoznak, arról számolnak be, hogy rendszeresen atrocitások érik őket. Egy helyi lakos szerint a városvezetés valamit nagyon elszúrt, hiszen ő például már nem érzi magát biztonságban a saját városában.
Mengelkoch szerint Berlinben egyre többen vannak az olyan fiatalok, akik unatkoznak, mert nincs munkájuk. Elmondása szerint a többségük úgy tekint a nőkre, mint egy szextárgyra, ha nincs rajta a muszlim fejkendő.
Az egyik iskolaigazgató arról számolt be, hogy már a hétéves gyereken is fejkendő van. Véleménye szerint az oktatás már nem is igazán fontos, hiszen az háttérbe szorul a vallással szemben.
A német fővárosban korábban már előfordult olyan eset is, hogy egy dühös férfi rontott be az óvodába és leordította az intézményvezető fejét, amiért engedte a fiát a lányokkal játszani.
Nyilvánvaló kell, hogy legyen, az én fiam nem játszhat lányokkal – üvöltötte az ingerült szülő.
888.hu