Hozzátette, a bíróság kedden dönt a robbantásos támadás két kropivnickiji illetőségű feltételezett elkövetőjének előzetes letartóztatásáról - adták hírül kárpátaljai ukrán hírportálok. A szóvivő azt is elmondta, hogy az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását indítványozza óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésük lehetősége nélkül. Jelezte, hogy az eljárást idegen vagyontárgy megsemmisítése és megrongálása címén indították, ehhez társította hétfőn az ügyészség a terrorcselekmény elkövetésének ügyét. Közlése szerint folyik a nyomozás és a gyanúsítottakat kihallgatása. A hatóságok egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, milyen indokból robbantottak a KMKSZ székházánál - mondta. A Cserkasziban élő feltételezett robbantót hétfőn szállították Ungvárra, az ügyészség vele szemben is előzetes letartóztatást indítványozott. A KMKSZ-székház ellen február 27-én elkövetett támadás három feltételezett elkövetőjét vasárnap vették őrizetbe az ukrán rendőrség munkatársai.
MTI