A képviselő az Európai Parlament brüsszeli, kétnapos plenáris ülésének az idegengyűlölet és a nacionalizmus tárgyában folytatott vitájához fűzött véleménye szerint a szomszédos országokkal összehasonlítva Magyarországra a legkevésbé jellemző a nacionalizmus. Mint elmondta, ez sokkal inkább elmondható Romániáról, ahol nemrégen a volt kormányfő következmények nélkül akasztással fenyegette meg a magyarokat, illetve székelyeket, valamint Ukrajnáról, ahol egy hónap leforgása alatt szélsőséges nacionalisták immár másodszor intéztek terrortámadást a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ungvári székháza ellen, és ahol a kisebbségek anyanyelvhasználatát drasztikus korlátozzák.
A migránsok emberi jogaiért aggódó, "polkorrekt" nyugati politikusoknak nem a "magyar nacionalizmustól" kellene félniük, hanem "igaz hazafiakként" a védtelen európai kisebbségeket és a saját polgáraikat fenyegető terrorveszéllyel szemben kellene fellépniük - húzta alá Tőkés László.
MTI