A V4-ek együttműködésének, szövetségének egyik nagy ereje az egymás iránt érzett szolidaritás - jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: mi is részt vettünk Észtországban a V4-ekkel együtt kiképzési feladatokban, megértvén a Balti államok biztonságának fenyegetettségét, amit ők éreznek. Ők pedig megértik a mi gondjainkat, hiszen mi a déli fenyegetésre koncentrálunk.
Vargha Tamás elmondta, hogy Magyarország volt az első és egyetlen ország, ami a balkáni útvonal felől kerítéssel, jogi határzárral és élő erővel megvédte az Európai Uniót a több százezres bevándorlástól. Emlékeztetett: a Visegrádi négyek másik három országa volt az első, aki kiállt Magyarország mellett, amikor még egyedüliként képviselte ezt az Unióban. Ez az egység azóta is töretlen - tette hozzá.
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális