Tegnap jelent meg Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkárának a Der Tagesspiegel című berlini lapnak adott, nagy port kavart nyilatkozata. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusának gondolatait villámgyorsan átvette a hazai ellenzéki propagandamédia. Roth erősen kritizálta a Stop Soros nevű törvényjavaslatot, és sajátos meglátásait is megosztotta a lap olvasóival, szerinte a kormány kampányában Sorost zsidó finánckapitalistaként ábrázolják (erről soha szó sem volt).
Az interjúba belefért a zsarolás is, újságírói kérdésre kilátásba helyezte az EU-ban atombombának nevezett hetes cikkely életbe léptetését is Magyarország ellen.
A beszélgetés a legnagyobb rendben zajlott, ismét kiderült, hogy a bevándorlók remek emberek, és mindenki, aki ellenzi a befogadásukat, csúnya és gonosz. A német politikus egy pillanatra sem zökkent ki az interjú során, hibátlanul szállította a Soros-paneleket. A megszokott mederben zajló párbeszédnek volt azonban egy olyan eleme, amire érdemes lehet odafigyelni: Roth Brüsszelből üzente meg a magyar kormánynak, hogy mit is kellene gondolnia Soros Györgyről, és a tevékenységéről. Ezt így fogalmazta meg a szociáldemokrata politikus: "Súlyosan veszélyes és elfogadhatatlan Soros György démonizálása"
Ha valakinek elsőre nem lenne világos, annak itt van egy pontokba szedett ismétlés:
- Súlyosan veszélyes
- Súlyosan elfogadhatatlan
- Hogy valaki kritizálni meri a bevándorláspárti üzletember személyét, tevékenységét.
Kinek, minek súlyosan veszélyes és elfogadhatatlan ez?
- Ez nem derül ki Roth nyilatkozatából.
Miért mond ilyeneket egy német politikus, miért foglalkozik pont Magyarországgal, pont az országgyűlési választás előtt?
A Helsinki Bizottság Brüsszelben Rothnál
Közismert, hogy van a Helsinki Bizottság, amely letette jó párszor a névjegyét Magyarországon. Ők voltak azok, akik nagy hanggal követelték a STOP Soros visszavonását, megpróbálták bedönteni a nemzeti konzultációt, és úgy jellemzően Soros Györgyöt képviselik a magyar közéletben. Ez utóbbi nem is csoda, hiszen a 87 éves milliárdos alaposan megtámogatta őket. Az álcivil szervezet munkatársai azonban nemcsak itthon, hanem külföldön is teljes erőbedobással lobbiznak Magyarország ellen.
Így volt ez február 20-án, amikor is a Helsinki Bizottság nevében Víg Dávid és Lederer András (az egykori SZDSZ ifjúsági szabadcsapatának, az Új Generációnak elnöke) Berlinben járt.
És kivel találkoztak? Akár hiszik, akár nem
- a Soros György kritizálását súlyosan veszélyesnek és elfogadhatatlannak tartó Michael Rothtal,
- és egyik szociáldemokrata párttársával, Frank Schwabe képviselővel.
Az első ránézésre is erős csapatot az köti össze, hogy mindketten a Helsinki kötelékében keresik a kenyerüket. A szervezet honlapján Lederer menekültügyi programmunkatársként van feltüntetve, Víg azonban nem található meg Soros-csapatának munkatársai között.
Origo