A szerző szerint Lengyelországban - ahol a baloldali pártok egyetlen helyet sem szeretek a 2015-ös választásokon - a kormányzó konzervatív és nacionalista Jog és Igazságosság pártja részben balra hajló szociálpolitikája, valamint bőkezű gyermekjóléti rendszere miatt népszerű.
"Amint a példa is mutatja, a szervezett szociáldemokrácia gyengülése nem jelenti azt, hogy a hagyományos baloldali szociál- és gazdaságpolitikák elvesztették volna vonzerejüket. Éppen ellenkezőleg, több millió szavazó akar védelmező jóléti államot, és dühös a bizonytalan munkahelyek, a társadalmi egyenlőtlenség és a bizonytalan kimenetelű globalizáció miatt" - írta Barber. A szerző szerint a baj az, hogy sok szavazó egyszerűen nem bízik a balközép pártokban, és megveti őket azért, mert nem eléggé büszkék a lengyel nemzeti identitásra, valamint, nincs elég bátorságuk a helyi közösségekben jelentkező, migráció okozta problémák leküzdésére. "A szociáldemokrácia haladó szellemisége, nemzetközi horizontja mind szép és jó, de minél hosszabb ideig nem foglalkozik a szavazók aggodalmaival, a kulturális értékekkel és az átfogó gazdasági bizonytalanságokkal, a régi középbal annál gyorsabban ássa meg saját sírját" - fogalmazott a cikk szerzője.
MTI