"Az ablak előtt megállt, a táskát letette a földre. Lehajolt és körülbelül egy percig volt lehajolva. Valószínűleg akkor időzítette a bombát. Aztán kivette a táskából ezt a szerkezetet és az ablakpárkányra rátette, majd felvette a táskát és eltávozott. Pont hét perc múlva történt a robbanás" - mondta Barta József.
Buhajla József, ungvári magyar főkonzol elmondta: "megdöbbentő látvány fogadott, amint most így bejártam a területet és a helyszínt. Vélelmezhetően egy nagy erejű robbanószerkezetről beszélhetünk, ami komoly károkat okozott az épületben is. Én azt gondolom, hogy a helyi hatóságok, ahogyan a múltkori sajnálatos esetnél is, gyorsan és operatívan reagáltak" - tette hozzá a főkonzul.
Egy hónapon belül ez már a második támadás a KMKSZ székháza ellen. Az eset miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
bekérette a budapesti ukrán nagykövetet.
Kárpátalja vezetése szerint azonban nem ukrán szélsőségesek, hanem az orosz titkosszolgálat áll a mostani merénylet mögött. Az a céljuk, hogy nemzetiségi alapon meggyengítsék a régiót. A merényletet Kárpátalja vezetése mellett, az ukrán külügyminiszter és a Fidelitas is elítélte.
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó