Két év óta ez az első alkalom, hogy a kormányellenes lázadók készséget mutattak arra, hogy tárgyaljanak az Egyesült Államokkal a 2001 óta tartó konfliktus befejezéséről, miközben január végén halálos merényletek sorozatát követték el civilek ellen az afgán fővárosban.
A tálibok szervezete - amely Afganisztán Iszlám Emirátusának Politikai Hivatala néven 2013 óta irodát tart van a katari fővárosban, Dohában - weboldalán arra szólította fel az illetékes amerikai tisztségviselőket, hogy tárgyaljanak közvetlenül velük az afgán kérdés békés megoldásáról.
A tálibok 2016 márciusa óta elutasították, hogy bármilyen formában béketárgyalásokat folytassanak az afgán kormánnyal, mondván, erre akkor kerülhet majd sor, ha véget vetnek Afganisztán külföldi megszállásának.
Az afgán fővárosban szerdán tartják az úgynevezett kabuli folyamat második tanácskozását, amelyen a régió 25 országa képviselteti magát, köztük India és Pakisztán is, bár az utóbbi országot azzal vádolják, hogy támogatja a felkelőket. Az afgán külügyminisztérium tájékoztatása szerint jelen lesznek továbbá az Egyesült Államok és három nemzetközi szervezet, így az ENSZ megbízottai is.
Ahmad Sekib Musztaghni, a tárca szóvivője szerint a tanácskozáson a békefolyamat, valamint a terrorellenes küzdelem szerkezetét próbálják megteremteni.
Asraf Gáni afgán államfő azt ígérte, hogy a konferencián béketervet terjeszt elő.
A kabuli folyamat első rendezvényét tavaly júniusban tartották, minden jelentős eredmény nélkül.
MTI