A tiltás a többi között a bump stock, vagyis rugós válltámasz kiegészítőket is érintené, amelynek segítségével egyébként félautomata fegyvereket lehet sorozatlövőre átalakítani. Ilyen szerkezetet használt Stephen Paddock is, aki 2017. október elsején a nevadai Las Vegasban egy szálloda 32. emeletéről nyitott tüzet a hotel mellett rendezett countryfesztivál vendégeire megölve 59 embert és százakat megsebesítve. Trump a Fehér Házban elsősegélynyújtók tiszteletére rendezett ünnepségen jelentette be a szigorítást, amelyet - mint mondta - várakozásai szerint "nagyon hamar" sikerül véglegesíteni. Ugyanakkor az igazságügyi tárca már korábban is rámutatott arra, hogy mindössze ajánlást tehet a gyorstüzelést lehetővé tévő szerkezetek betiltására, mivel ez egyébként a törvényhozás feladatkörébe tartozik.
A rugós válltámaszok betiltásáról az amerikai kongresszus röviden tárgyalt a Las Vegas-i mészárlást követően, de az előterjesztés idővel feledésbe merült. Azóta az ügyben nem volt előrelépés. A fegyvervásárlás és -tartás szigorításáról folyó országos vita a múlt szerda óta erősödött fel ismét, azt követően, hogy a floridai Parkland egyik középiskolájában a 19 éves Nikolas Cruz egy tűzfegyverrel 17 embert agyonlőtt. A Fehér Ház helyettes szóvivője, Raj Shah hétfőn jelentette be, hogy az Egyesült Államokban törvényjavaslat készül a fegyvervásárlás szigorításáról. Hozzátette: az elnök
támogatja azon erőfeszítéseket, amelyek a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását célozzák
fegyvervásárlás előtt.
A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy mindezek az intézkedések még mindig messze vannak attól, amit a fegyverviselés korlátozásáért kardoskodó aktivisták szeretnének elérni, mégis irányváltást jeleznek Trump politikájában, akinek elnökválasztási kampányában hangsúlyosan szerepelt a befolyásos Országos Fegyver Szövetség (NRA) fegyverviselést támogató programja. Donald Trump egyébként a floridai tömegmészárlás utáni beszédében még nem említette a fegyvervásárlás szigorítását.
MTI