Cover
Külföld
Holnap kiderül lesz-e nagykoalíció Németországban
2018-01-2014:30
németország, nagykoalíció, angela merkel, martin schulz, SPD
Holnap dönt a német szociáldemokrata pártkongresszus, hogy elkezdik-e a koalíciós egyeztetéseket a kereszténydemokratákkal, vagy pedig magára hagyják Angela Merkelt. Az SPD-ben nagy a bizonytalanság. A párt egy része szerint az lenne a legjobb megoldás, ha ismét szövetségre lépnének. Mások azonban úgy vélik, hogy az újabb nagykoalícióval a szociáldemokrata párt aláírja a saját halálos ítéletét. Az SPD támogatottsága így is mélyponton van, ráadásul a németek többsége nem szeretné, ha Martin Schulz lenne az alkancellár.
Jelenleg egy dolog biztos a német belpolitikában a bizonytalanság.

A tavaly szeptember 24-ei választások óta nem sikerült kormányt alakítania az Unió egyik legerősebb államának. Erre a Német Szövetségi Köztársaság megalakulása óta nem volt példa. A szavazás előtt és utána is azt hangoztatta a Szociáldemokrata párt, hogy nem fognak ismét nagykoalícióra lépni a kereszténydemokrata pártszövetséggel. 

A válság addig fokozódott, hogy már az előrehozott választások lehetősége is szóba került. Ezt azonban Frank Walter Steinmeir államfő elutasította és felszólította a pártokat, hogy jussanak közös nevezőre. 

Az Szociáldemokraták ezután nem törődve korábbi kijelentéseikkel, közölték, hogy mégis hajlandóak előzetes egyeztetéseket kezdeni egy nagykoalícióról. A puhatolózó tárgyalások sikeresnek bizonyultak és a CDU/CSU valamint az SPD abban állapodott meg, hogy hivatalosan is megkezdik a tanácskozást a szövetségről, ehhez azonban a szociáldemokrata pártkongresszus hozzájárulása is szükséges. Az SPD holnap dönt.

Azonban tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szociáldemokrata politikusok óriási dilemmában vannak.

Annak ellenére, hogy fogalmam sincs, hogy mi fog történni, én személy szerint nem támogatom a nagykoalíciót. Nem gondolom, hogy az SPD megújulása azon múlik, hogy ellenzékbe vonulunk-e vagy koalícióra lépünk
 - hangsúlyozta Thorsten Schäfer-Gümbel, a Szociáldemokrata Párt alelnöke.

Sok szociáldemokrata politikus tart attól, hogyha ismét nagykoalícióra lépnek a kereszténydemokratákkal akkor tovább zuhan a népszerűségük és pár éven belül teljesen felmorzsolódik az SPD. Ráadásul a németek többsége nem szeretné, hogy Martin Schulz pártelnök legyen az alkancellár a következő kormányban.

Az SPD-nek katasztrófa lenne, ha a pártkongresszus zöld utat adna a koalíciós tárgyalásoknak, mert a választók szerint a párt képtelen a kormányzásra. Elveszítenék azt a kevés szavazót is aki még támogatja őket. Az SPD-nek az lenne a legjobb megoldás, ha a régi embereit újra cserélné 
- magyarázta Peter Matuschek, politikai elemző.

Ha a holnap kongresszus felhatalmazza a pártvezetést a koalíciós tárgyalások elkezdésére akkor húsvétkor felállhat az új német kormány.
Ha az szociál- és kereszténydemokraták ismét szövetségre lépnek, akkor a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak lesz a legnagyobb ellenzéki párt Németországban.

ECHO TV – Híradó 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ