Cover
Külföld
Lemondott az Andrej Babis vezette cseh kormány
2018-01-1710:01
Andrej Babis, csehország, Milos Zeman, ANO, CSSD
Lemondott szerdán az Andrej Babis vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben. 
Babis a kormány ülése után közölte: személyes találkozót kért Milos Zeman államfőtől, hogy hivatalosan átadja neki a kabinet lemondólevelét. Várható, hogy Zeman a kormány lemondását elfogadja, és az új kormány megalakulásáig ügyvezetői teendőkkel bízza meg. Az elnök már korábban bejelentette, hogy a második kormányalakítási kísérlettel szintén Andrej Babist bízza meg. Most azonban már azzal a feltétellel, hogy csak azután nevezi ki kormányfőnek, miután bebiztosítja az új kabinet támogatását a parlamenti alsóházban. 

Helyi megfigyelők úgy tudják, hogy már szerda délután megkezdődhetnek a tárgyalások az új kormányról. Nem hivatalos értesülések szerint az októberi választáson győztes ANO mozgalom vezetői a Cseh Szociáldemokrata Párttal (CSSD) ülnek tárgyalóasztalhoz. A szociáldemokraták az utóbbi napokban jelezték, hogy készek tárgyalni az új kormányban való részvételükről. 

Tárgyalni fogunk. A sajtóban azt láttam, hogy a CSSD hajlandó velünk tárgyalni
- jelentette ki Babis kérdésre válaszolva. Megjegyezte: az első találkozón az ANO képviselői meghallgatják a szociáldemokraták feltételeit, amelyek teljesítése alapján készek lennének koalícióra lépni. 

Az ANO és a CSSD koalíciójának összesen 93 képviselője (78 ANO, 15 CSSD) lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban, ami további partner megszerzését teszi szükségessé. A prágai sajtó szerint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), amely 15 képviselővel rendelkezik a parlamentben, hajlandó lenne kívülről támogatni egy ilyen kormányt, ami már elegendő lenne a parlamenti bizalom megszerzéséhez. A prágai sajtó más kormánykoalíciós változatokat is elképzelhetőnek tart.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ