Cover
Külföld
Segítség a kárpátaljai magyaroknak
2017-11-3021:00
Kátpátalja, Ukrajna, oktatás, oktatási törvény
Több felújított szaktantermet valamint korszerű taneszközöket adott át Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár Kárpátaljára látogatása alkalmából a Tiszabökényi Mezőgazdasági Tankombinátban. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a magyar kormány továbbra is elvárja Kijevtől, hogy az ukrajnai magyarság számára biztosítsa az anyanyelvű oktatást.
A politikus ellátogatott a beregszászi főiskolára is, ahol külön köszöntötte azt a harminc vállalkozót, akik a külhoni magyar családi vállalkozások éve program keretében, mintegy 142 millió forintos támogatáshoz juthattak. „A kormány számára fontos, hogy ne csak halat, hanem hálót is adjon a kárpátaljai vállalkozóknak, azaz szakmai támogatást is nyújtson a fejlesztési tervük megvalósításához.” – nyilatkozta Szilágyi Péter.
A Petro Porosenko ukrán elnök által szeptember 25-én aláírt új oktatási törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban. Az ötödik osztálytól felfelé minden tantárgyat ukránul oktatnak majd.
Az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint a 7. cikk sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.
Az államtitkár ezt követően Karácsfalvára látogatott, ahol beszédet mondott a Sztojka Sándor görög katolikus líceum Karrier-napján. A 14 évvel ezelőtt alapított intézményben négy évfolyamon száz diák tanul - elsősorban az anyaországi támogatásnak köszönhetően - jó körülmények között. A magyar kormány 291 millió forintos támogatásából az intézmény nemrég új tornatermet és tanuszodát kapott.
A magyar kormány az elmúlt években öt intézmény fejlesztéséhez járult hozzá Kárpátalján mintegy 130 millió forint értékben. Szilágyi Péter szerint a fő cél az, hogy a piacképes szakmához jutás mellett, segítsék a tanulókat a vállalkozóvá válásban is.
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ