Cropped landscape
Belföld
Morawiecki: Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért
2019-03-1512:09
Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért, és ahogy 1848-49-ben most is az igazság, a szolidaritás és az egyenjogúság oldalán áll  - mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken a Múzeumkertben, a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából rendezett állami rendezvényen.  
A lengyel kormányfő beszédében emlékeztetett: a két nemzet barátsága immár több mint ezer éve tart, a múltban több alkalommal is úgy küzdöttek közösen a szabadságért, ahogy most a jövőért szeretnének. 
    
Úgy fogalmazott, 

egy jobb Magyarországért, egy jobb Lengyelországért és egy jobb Európáért harcolnak, mindazokért, akik hisznek a hazák Európájában, olyan jövőben, amely a közemberért, nem pedig a felsőbb rétegekért lesz.
Mateusz Morawiecki azt mondta, 171 éve a magyar szabadságharcosoknak sajnos le kellett tenniük a fegyvert, nemzeti zászlóikat azonban nem adták, azokat inkább felszabdalták, elrejtették, hogy elővehessék majd, amikor a jövő reménysugarai megjelennek. "A mi népeink ilyen zászlódarabokból álltak össze és élnek újra együtt barátságban" - hangsúlyozta a lengyel miniszterelnök. 
    
Kiemelte, a két ország jobb jövője csak saját szándékától, akaratától függ. 

Egyre inkább meg vagyunk most már győződve róla, hogy ahogy korábban a turul és a lengyel fehér sas elvezetett a jobb jövő, az igazság felé, lassan közeledünk már ehhez 
- mondta Mateusz Morawiecki. 
    
A lengyel kormányfő rámutatott, a két ország nagy költői, Petőfi Sándor és Zbigniew Herbert egyaránt azt mondták, hogy "az egekből fog jönni a segítség". "Ez legyen az, ami minket összekapcsol, minden magyart, minden lengyelt, és az európaiakat" - mondta.
    
"Isten áldja meg a magyarokat, Isten áldja meg a lengyeleket, adjon nekünk jobb Európát!" - zárta beszédét Mateusz Morawiecki.

A teljes beszéd: 
ECHO TV - A nemzet hangja - MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ