Cover
Belföld
Boros Péterné: Nincsenek politikai szándékaink
2019-03-1421:23
Országos munkabeszüntetést hirdettek a közszolgálati dolgozók március 14-ére. A kormányszóvivő szerint a megmozdulás egy kudarcba fulladt ellenzéki politikai akció volt. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Boros Péterné, az MKKSZ elnöke elmondta: az MKKSZ pártpolitikailag semleges szervezet, a megmozdulásoknak nincs köze a politikához.
Boros Péterné arra a kérdésre, hogy sikeresnek tartja-e a mai megmozdulásokat azt válaszolta: a sztrájkot soha nem is gondolja sikeresnek, az mindig a tárgyalások kudarca.

Szerinte a tüntetésekhez azért nem csatlakoztak tömegek, mert tartanak attól, hogy az állam beavatkozik ebbe az ügybe, és nem tudják, hogy élhetnek-e a demokratikus jogukkal vagy sem. Mint mondta: ő a félelemre nem tud bizonyítékot, a félelem egy olyan kategória, amit bizonyítékkal nem lehet megfogni.

Hozzátette: nem gondolja, hogy azért nem vettek többen részt a tüntetésen, mert nem értenek egyet a céljaikkal.

Boros Péterné elmondta: nincsenek politikai szándékaik, az MKKSZ kifejezetten tárgyaláspárti. 
Az MKKSZ elnöke szerint a járási és a megyei hivatalokban még van tennivalója a kormánynak. Mint mondta: nem szeretné vitatni a kormányzat a tettrekészségét abban a vonatkozásban, hogy szeretné a kereseteket növelni, de ez nem elég. 

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ